A ROMÁNIAI
EVANGÉLIKUS - LUTHERÁNUS EGYHÁZ
KÁNONJA
SZERVEZETI SZABÁLYZAT
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Elnevezés, önmeghatározás
1. §. (a) Elnevezése: Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház (RELE).
(b) A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház a Romániában élő evangélikus hívek közös vallásgyakorlata érdekében megszervezett közössége, Jézus Krisztus anyaszentegyházának része.
2. §. A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház tanítása és szolgálata a reformáció lutheri irányzatának hitvallásai szellemében a Szentíráson alapul. Az Egyetemes hitvallások Apostoli Hitvallás, Nicea-Konstantinápolyi Hitvallás és Athanasius Hitvallása mellett legfontosabb hitvallási iratainak tekinti a Meg Nem Változtatott Ágostai Hitvallást és Luther Márton Kiskátéját.
3. §. (a) A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház a hitvallás azonossága alapján szószéki és oltári közösségben él a Romániai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházzal (Erdélyi Szász Evangélikus Egyház), a Magyarországi Evangélikus Egyházzal, minden magyar evangélikus egyházzal, a Lutheránus Világszövetség valamennyi tagegyházával, valamint más országok evangélikus egyházaival.
(b) A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház szószéki és úrvacsorai közösségben él a Romániai Református Egyházzal, amely kapcsolat évszázados történelmi hagyományokon alapul, továbbá a Leuenbergi Konkordiát elfogadó egyházakkal.
(c) A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyházat a Jézus Krisztusba vetett hit alapján testvéri kapcsolat köti össze a többi keresztyén egyházzal. Ökumenikus kapcsolatokat tart fenn a romániai és külföldi egyházakkal, elsősorban az Egyházak Világtanácsa és az Európai Egyházak Konferenciája tagegyházaival.
4. §. (a) A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Jézus Krisztustól rendelt küldetésének tekinti, hogy az evangéliumot tisztán és igazán hirdesse minden embernek, a szentségeket Krisztus rendelése szerint szolgáltassa ki, és hitének gyümölcseként a szeretetet Jézus Krisztus tanítása és példája szerint gyakorolja. Ennek megvalósításáért minden egyháztag és egyházi tisztségviselő felelősséggel tartozik.
(b) A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház feladatának tekinti az egyházi szolgálat megszervezését, a szervezett missziói és diakóniai munkát, az evangélikus szellemben való nevelést, az egyházi szolgálatra való felkészítést és tiszteletben tartja a teológia muvelésének szabadságát.
Az egyház tagjai és szervezete
5. §. A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház tagja az a magyar, szlovák, német, román vagy más ajkú személy, aki:
a. részesült a keresztség szentségében;
b. evangélikus egyházunkhoz való tartozását személyesen kinyilvánítja, konfirmáció vagy betérési nyilatkozat által;
c. az evangélikus egyház tanítását elfogadja, vallja és képességei szerint megtartani igyekszik.
6. §. Az egyháztagság elhalálozással, az egyházból való kilépéssel vagy fegyelmi kizárással szűnik meg.
7. §. (a) Az egyháztagság egyházközségi tagságban valósul meg.
(b) Az egyházközség tagja az az egyháztag, aki annak gyülekezeti életében és fenntartásában lelki, szellemi és anyagi erejéhez mérten részt vesz, és az egyházközség területén lakik.
(c) Választójogát minden egyházközségi tag csak egy egyházközségben, mégpedig abban az egyházközségben gyakorolhatja, amelynek területén, illetve szorványkörzetében állandó lakhelye van.
8. §. (a) Az egyháztagok egyházközségekbe szervezodnek. Az egyházközségek egyházmegyét, az egyházmegyék pedig egyházkerületet alkotnak.
(b) A híveknek anya- vagy fiókegyházközségekbe való szervezését, a szórványhelyek elosztását az egyházközségek között, illetve az egyházközségek egyházmegyébe való beosztását az egyházkerületi presbitérium állapítja meg.
(c) Az egyházközségek, egyházmegyék és egyházkerület, valamint az általuk létrehozott törvényes intézmények a törvény értelmében jogi személyek.
Szolgálati nyelv
9. §. (a) A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház gyülekezeteiben az istentiszteleti, szolgálati nyelv: a magyar, szlovák, német, illetve román, az egyházközség tagjainak anyanyelvétol és hagyományától függoen.
(b) Valamely gyülekezet, egyházközség vagy szórványközösség szolgálati nyelve tekintetében az egyházközségi közgyulés, illetve szórványközösség kérésére és az illetékes egyházmegyei elnökség véleményezése alapján az egyházkerületi presbitérium dönt.
Az egyház önkormányzata
10. §. A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház autonóm szervezet. Minden ügyét önállóan intézi. Maga alkotja meg Kánonját, törvényeit, belso szabályrendeleteit.
11. §. (a) A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyházban az egyházkormányzás zsinatpresbiteri elv alapján történik, mely szerint a jelen Kánonban megfogalmazott feltételek mellett minden egyházközségi tag jogosult részt venni az egyház kormányzásában közvetlenül vagy törvényes képviseloin keresztül.
(b) A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház kormányzásában a paritás elve, vagyis a lelkészi és nem lelkészi elem azonos méretu befolyása érvényesül.
12. §. (a) A Romániai Evangémikus-Lutheránus Egyház legfobb képviseleti és közigazgatási, törvényhozó és választói, valamint teológiai döntést hozó szerve a Zsinat.
(b) Az egyházközség és egyházmegye legfobb képviseleti, közigazgatási és választói szerve a Közgyulés.
13. §. A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház kormányzó, végrehajtó szerve minden szinten a presbitérium.
14. §. (a) A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyháznak minden szinten lelkészi és nem lelkészi tisztségviselobol álló, választott elnöksége van.
(b) Az elnökség tagjai a társelnökök akik egyenlő joggal képviselik a hatóságok előtt választó közösségüket és annak törvényes szerveit, azokat együtt illetékesek összehívni, azokon megegyezés szerint elnökölnek, azok nevében együtt illetékesek aláírni a hivatalos iratokat, és az egyház összes ügyeit konszenzus alapján intézik.
15. §. A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház ügyintézo hivatalai:
a. egyházközségi szinten a Lelkészi Hivatal,
b. egyházmegyei szinten az Esperesi Hivatal,
c. egyházkerületi szinten pedig a Püspöki Hivatal.
16. §. Az egyházközségeknek, egyházmegyéknek és egyházkerületnek jogában áll létrehozni és fenntartani: szeretet-, bel- és külmissziói vagy más vallásos célú intézményeket, közoktatási és saját személyzete kiképzését szolgáló tanintézeteket, valamint gazdasági egységeket.
17. §. A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház az egyházi szolgálat és kormányzás elősegítése érdekében tanácsadó testületeket szervez és működtet.
18. §. A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház bíráskodó, illetve fegyelmező szolgálatát a presbitériumok, valamint az egyházmegyék szintjén megszervezett Fegyelmi Bizottság és az egyházkerület szintjén megszervezett Fegyelmi Szék által végzi.
19. §. (a) Minden közgyulésen, presbiteri gyulésen és az egyházkormányzat minden szabályos bizottsági gyulésén jegyzokönyvet kell vezetni, amelynek feltétlenül tartalmaznia kell: a szavazásra jogosult jelenlevok névjegyzékét, az elore meghirdetett és tényleges tárgysorozatot, név szerint az elnökséget, jegyzoket, hitelesítoket, valamint az elhagzott javaslatokat és határozatokat.
(b) A jegyzőkönyv egy-egy példányát meg kell küldeni a felettes egyházi hatóságoknak.
20. §. (a) Az egyházi gyuléseken a szavazati joggal rendelkezok többségének törvényesen megnyilvánult akarata dönt.
(b) Szavazati joga és megválasztásra való joga csak annak a nagykorú (18 életévet betöltött) egyháztagnak van, aki anyagilag is rendszeresen hozzájárul az egyház fenntartásához.
(c) A szavazás az egyházi gyuléseken általában nyílt.
(d) Fontosabb anyagi természetu, vagy elvi jelentoségu ügyekben az elnökség név szerinti szavazást rendelhet el.
(e) Választás és személyes természetu ügyekben az elnökség köteles titkos szavazást elrendelni.
21. §. (a) Közgyulés, illetve Zsinat csak a tárgysorozat ügyeiben hozhat érvényes határozatot.
(b) A Közgyűlés, illetve a Zsinat határozatát csak egy újabb Közgyűlés, illetve Zsinat módosíthatja.
(c) Választásra vonatkozó határozatot azonban, az arra illetékes testület csak fegyelmi úton semmisítheti meg.
22. §. (a) Közgyulési, illetve zsinati határozatok a gyulésen történo kihirdetésük által lépnek hatályba.
(b) Más egyházi hatóság közigazgatási határozata, rendelkezése, a határozat vagy intézkedés közlésével (kihirdetésével, illetve kézbesítésével) lép hatályba.
(c) Választás eredménye csak a fellebbezési idő után, a választás eredménye kihirdetésétől számított 15 nap elteltével lép érvénybe, fellebbezés esetén azonban meg kell várni a választás érvényességét kivizsgálni illetékes hatóság döntését.
A lelkészi szolgálat
23. §. (a) Az evangélium hirdetésére és szentségek kiszolgáltatására Jézus Krisztus külön szolgálatot rendelt. Az egyház rendjének megfelelően ezt a szolgálatot az arra szabályszerűen elhívott (felszentelt) lelkész végzi.
(b) A lelkészszentelés a püspök kizárólagos joga és feladata.
(c) Lelkésszé szentelni csak megfelelo teológiai képzettséggel rendelkezo, tiszta erkölcsu egyháztagot lehet, legalább egy évi lelkészjelölti szolgálat és a lelkészképesíto vizsga letétele után. A Teológiai Bizottság a jelölt lelkészi szolgálatra való alkalmasságát is megvizsgálja, és javaslatot tesz a püspöknek a jelölt felszentelését illetoen.
(d) A lelkészjelölt a felszentelés alkalmával nyeri el a lelkészi címet és oklevelet.
(e) A lelkészek szolgálati jellege és a kegyelmi eszközökkel való szolgálatuk a lelkészi alkalmazás helyétől és az egyház kormányzási hatáskörtől függetlenül azonos.
(f) Az egyházi alkalmazásban lévő lelkész sajátos joga és kötelessége az egyházi szolgálatok végzése: Isten igéjének nyilvános hirdetése, a szentségek kiszolgáltatása, a bűnökből való feloldozás, a házasság egyházi megáldása, az egyházi temetések végzése és a hívek pásztorolása.
24. §. Szükség esetén a püspök részleges teológiai képzettségu, arra alkalmas, tiszta erkölcsu egyháztagot vizsga alapján lévitává szentelhet, s azt segédlelkészi minoségben kinevezheti lelkészi szolgálatra.
25. §. A püspök a lelkészképzés érdekében teológiai hallgatókat, a gyülekezeti (parókus) lelkész kérésére a gyülekezet arra érdemes és alkalmas tagjai sorából laikusokat is felhatalmazhat kisegíto istentiszteleti szolgálatra (igehirdetés és úrvacsoraosztás).
26. §. A gyülekezeti (parókus) lelkészeket és helyettes gyülekezeti lelkészeket az esperes iktatja be, a segédlelkészeket, lelkészjelölteket és a kisegíto istentiszteleti szolgálatra felhatalmazott laikusokat pedig a gyülekezeti (parókus) lelkész iktatja be, istentisztelet és egyházközségi közgyulés keretében.
27. §. Az egyházkerületben végzett bármely lelkészi szolgálat tanítási tisztasága és a lelkész, illetve lelkészjelölt és lévita, vagy kisegítő lelkészi szolgálatra felhatalmazott laikus etikai magatartása fölött a püspök gyakorol felügyeletet.
28. §. A felszentelt lelkészek és léviták, valamint a lelkészjelöltek:
a. kizárólagos joga és kötelessége liturgikus szolgálat alkalmával viselni az egyház által eloírt, illetve engedélyezett liturgikus öltözetet;
b. tartózkodjanak minden olyan foglalkozástól és ténykedéstol, mely szent hivatásuknak nem felel meg, vagy amely a szolgálatra való felkészülésben, hivatalos teendoik végzésében akadályul szolgálhat, hiveikkel való viszonyukat megzavarhatja;
c. megjelenésükben, öltözködésükben és viselkedésükben méltók legyenek a lelkészi hivatáshoz;
d. bármilyen mellékfoglalkozást csak az egyházmegyei elnökség engedélyezésével vállalhatnak. Az így adott engedélyeket az esperes köteles az egyházkerület elnökségének bejelenteni. Amennyiben az engedélyezett mellékfoglalkozás egyetemes egyházi érdekből kifogásolható, az egyházkerület elnöksége azt eltilthatja;
e. evangélikus lelkész vagy lelkészjelölt rendszerint evangélikussal köthet házasságot. A házasságkötéshez a püspök előzetes engedélye szükséges;
f. a lelkésznek általában nem szabad házasságát felbontania. Ezen tilalom alól a püspök kivételes esetben felmentést adhat.
29. §. (a) A lelkész, vagy lelkészjelölt rendszerint fizetett alkalmazottja az egyháznak.
(b) Szolgálati lakásra jogosult, amelynek közköltségeit presbiteri határozat alapján az egyház magára vállalhatja.
30. §. A lelkészek nyugdíjazásuk után is megorzik lelkészi jellegüket. Felkérésre, az illetékes lelkész beleegyezésével bármely lelkészi, istentiszteleti szolgálatot végezhetnek.
31. §. Az a lelkész, aki az egyházi szolgálatból kilépett, vagy akit fegyelmi eljárás következtében hivatalvesztésre ítéltek, elveszti lelkészi jellegét, lelkészi szolgálatot nem végezhet, liturgikus öltözetet nem viselhet és a lelkészi címet nem használhatja.
32. §. Amennyiben a lelkészi oklevél birtokosa megszakítás nélkül öt éven keresztül nem állt egyházi alkalmazásban, a Teológiai Bizottság vizsgálata szükséges ahhoz, hogy lelkészként újra szolgálatba állhasson.
Az egyházközség tisztségviselői és alkalmazottai
33. §. (a) Egyházi tisztséget csak olyan nagykorú, tiszta erkölcsű egyháztag tölthet be, aki megfelel a tisztségéhez szükséges feltételeknek, rendszeresen részt vesz az egyház életében legalább három éve és anyagilag hozzájárul az egyház fenntartásához.
(b) Az egyházi tisztségekre történo választás 6 évre szól, kivéve azokat az eseteket, amelyekben a Kánon másként rendelkezik.
(c) Az újraválasztás megengedett.
(d) Az a tisztségviselo, aki 3 egymást követo szabályosan összehívott testületi gyulésrol igazolatlanul hiányzik, elveszti választás útján nyert tisztségét.
34. §. (a) Az egyház a szükségnek megfeleloen fizetett alkalmazottakat állíthat szolgálatába, lehetoleg saját tagjai sorából.
(b) Alkalmazni csak olyan nagykorú, tiszta erkölcsu személyt lehet, aki a szolgálatához szükséges feltételeknek megfelel.
(c) Az egyház elvárja alkalmazottaitól, hogy képességeik szerint bekapcsolódjanak és tevékenyen részt vegyenek annak az egyházközségnek gyülekezeti életében, amelyben szolgálatot teljesítenek, illetve amelynek területén állandó lakhelyük van.
35. §. A tisztségviseloket és alkalmazottakat szolgálatukba iktatásuk alkalmával jogaikról, kötelességeikrol kimutathatóan tájékoztatni kell.
36. §. Minden egyházi tisztségviselo és alkalmazott felelos az egyháznak szándékosan vagy gondatlanságból okozott kárért.
II. AZ EGYHÁZKÖZSÉG
37. §. (a) Egy meghatározott területen lakó, evangélikus-lutheránus hívek közös vallásos gyakorlat végett törvényesen megszervezett vallásos közössége az egyházközség.
(b) Az evangélikus-lutheránus egyházközség felvállalhatja mindazon keresztyének lelki gondozását, akik azt igénylik.
38. §. (a) Minden evangélikus-lutheránus szertartás szerint megkeresztelt, illetve betérési szándékát kinyilvánított, a helységből el nem költözött, vagy kitérési szándékát ki nem nyilvánított személy az egyházközség tagjának számít.
(b) Választójogú egyházközségi tagnak csak ózon megkeresztelt és konfirmált egyháztagok számítanak, akik anyagilag is rendszeresen hozzájárulnak az egyházközség fenntartásához.
39. §. (a) Az egyházközségi tagok jogai: részt vehetnek az istentiszteleteken, élhetnek az egyház kegyelmi eszközeivel, igénybe vehetik a lelkész és egyházi tisztségviselok hivatalos szolgálatait, igénybe vehetik az egyházi intézményeket, gyakorolhatják a fennálló törvényes rendelkezések között a választó és választható jogot, konfirmálás után keresztszülok lehetnek, vallásügyi sérelmeik esetében kérhetik az illetékes egyházi szervek védelmét.
(b) Az egyházközségi tagok kötelessége: hogy vallásos és erkölcsös életet folytassanak, az istentiszteleteket látogassák, az egyház kegyelmi eszközeivel éljenek, gyermekeik megkeresztelésérol és vallásos nevelésérol gondoskodjanak, az egyház javát és jogos érdekeit tehetségük szerint elomozdítsák, az egyház fenntartásához rendszeresen hozzájáruljanak, az egyházi szabályrendeleteknek, rendelkezéseknek és az egyházi felsobbség törvényes rendelkezéseinek engedelmeskedjenek, s az egyházi eloljárókat tiszteletben tartsák.
40. §. Az egyházközség lehet:
a. Anyaegyházközség megszervezett presbitériuma és állandó lelkészi hivatala van.
b. Fiókegyházközség nincs önálló lelkészi hivatala, hanem valamely anyaegyházközség lelkészi hivatalához tartozik, de saját megszervezett presbitériuma van.
c. Az egyházközség területén kívül élo evangélikus-lutheránus hívek az egyház szórványát képezik. A szórvány általában a legközelebb eso anyaegyházközség kötelékébe tartozik és annak szerves részét képezi.
41. §. A hívek anya- vagy fiókegyházközségekbe való szervezését, a szórványhelyek elosztását az egyházközségek között, illetve az egyházközségek egyházmegyébe való beosztását az egyházkerülei presbitérium állapítja meg, figyelembe véve az illetékes egyházmegyei presbitériumok javaslatait.
42. §. Minden egyházközség köteles hozzájárulni a közegyház terheinek viseléséhez az egyházkerületi presbitérium által megszabott mértékben.
Az egyházközségi közgyulés
43. §. Az egyházközség legfobb képviseleti, közigazgatási és választói szerve az egyházközségi közgyulés.
44. §. (a) Az egyházközségi közgyulést az egyházközség választójogú tagjai alkotják.
(b) Az egyházközségi közgyulés elnöksége az egyházközség elnöksége: az egyházközség gyülekezeti (parókus) lelkésze és felügyeloje, illetve ezek törvényes helyettesei.
(c) Az egyházközségi közgyulés rendszerint nyílt, indokolt esetben az elnökség zárt ülést rendelhet el.
45. §. (a) Az egyházközségi közgyulés évente legalább egyszer, de szükség esetén többször is ülésezik.
(b) Az egyházközségi közgyulést rendszerint az egyházközség elnöksége hívja össze.
(c) Lelkészválasztás esetén az egyházközségi közgyűlést az egyházmegye elnöksége hívja össze és azon elnököl.
(d) A választójogú tagok egy tizedének a lelkészi hivatalhoz írásban benyújtott kérésére az egyházközség elnöksége köteles összehívni az egyházközségi közgyulést egy hónapon belül.
(e) Az egyházközségi közgyulés összehívása rendszerint a napirend pontos megjelölésével, legalább egy héttel elobb, a vasárnapi vagy ünnepi istentisztelet alkalmával, meghirdetés által történik.
(f) Az egyházközségi választói közgyulést azonban 3 megelozo vasárnapi istentiszteleten kell kihirdetni.
46. §. Az egyházközségi közgyulés határozatképes, ha szabályszeruen hívták össze.
47. §. Az egyházközségi közgyulés hatásköre:
a. Megválasztja az egyházközség presbitériumát, tisztségviseloit, valamint az egyházmegye esperesét és felügyelojét.
b. Megbízólevéllel ellátott képviseloket (feleannyit, de legalább egy póttagot is) küld az egyházmegyei közgyulésre. Megbízatásuk a legközelebbi egyházmegyei közgyulésre érvényes.
c. Tárgyalja az egyházközség gyülekezeti (parókus) lelkészének az egyházközség életéről szóló évi jelentését.
d. Tárgyalja az egyházközség felügyelojének az egyházközség presbitériuma tevékenységérol szóló évi beszámolóját.
e. Tárgyalja az egyházközség gondnokának és ellenőrének az egyházközség pénz- és vagyonügyi helyzetéről szóló évi jelentését.
f. Dönt minden ingatlan építési, szerzési-elidegenítési, koncesszionálási ügyben, és a döntést jóváhagyás végett az egyházmegyei presbitérium elé terjeszti. Ingatlanelajándékozás esetén az egyházkerületi presbitérium jóváhagyása is szükséges.
g. Megállapítja az egyházközségben végzendő istentiszteleti élet és gazdasági tevékenység főbb súlypontjait, irányvonalait.
h. Elfogadja, vagy módosíttatja az egyházközségi presbitérium által javasolt költségvetést, és láttamozásra az egyházmegyei elnökség elé terjeszti.
i. Megszabja az egyházközség álláskeretét, és azt jóváhagyás végett az egyházkerületi presbitérium elé terjeszti.
j. A c., d., e. és h. pontokban foglalt jelentések alapján elrendeli a szükséges tennivalókat.
Az egyházközségi presbitérium
48. §. Az egyházközség kormányzó, végrehajtó és fegyelmező szerve az egyházközségi presbitérium.
49. §. (a) A presbitérium szavazati joggal bíró tagjai: az egyházközség választott lelkészei, az egyházközségi felügyelo és az egyházközség valamennyi evangélikus tisztségviseloje, megválasztott presbiterei, valamint a noszövetség mindenkori elnöke.
(b) A presbitérium tanácskozási joggal bíró tagjai: a megválasztott pótpresbiterek.
(c) A presbitérium, szavazati joggal rendelkező tagjainak akadályoztatása esetén, alkalmilag póttagjai közül egészíti ki sorait.
50. §. (a) A presbitérium gyulését rendszerint az egyházközség elnöksége hívja össze, és azon elnököl.
(b) Lelkészválasztás elokészítése esetén az egyházközségi presbitériumot az egyházmegyei elnökség hívja össze, és azon elnököl.
(c) A presbitériumi gyulésre a tagokat általában templomi hirdetéssel, vagy sürgos esetekben a gyulés elott legalább 24 órával írásbeli meghívóval, vagy telefonértesítéssel hívják össze. A gyulés napirendjét minden esetben közölni kell.
51. §. A presbitérium gyulése nem nyilvános.
52. §. A presbitérium gyulése határozatképes, ha szabályszeruen hívták össze és a szavazati joggal rendelkezo tagoknak legalább fele + 1 tagja jelen van.
53. §. Az egyházközségi presbitérium hatásköre:
a. megszervezi és irányítja az egyházközség belmissziói és diakóniai munkáját;
b. az egyházkerületi rendelkezések értelmében megszabja és megszervezi az istentiszteleti és egyéb alkalmakat, a hitoktatás, konfirmációi előkészítés, ifjúsági munka, vasárnapi iskola alkalmait és feladatait;
c. az egyházközséget körzetekre osztja és a körzetfeleloséggel a választott presbitereket és pótpresbitereket bízza meg;
d. javaslatot terjeszt elo az egyházközségi közgyulésre tartozó ügyekben;
e. intézkedik, hogy az egyházközségi, egyházmegyei közgyulés és Zsinat által hozott határozatok érvényre jussanak;
f. elokészíti az egyházközség költségvetését;
g. gondoskodik az egyházközség háztartási ügyeinek zavartalan menetérol, az egyházközség ingó és ingatlan vagyonának, s valamennyi értékének biztos megorzésérol, gyümölcsöztetésérol;
h. megszabja az egyházi szolgálatokért járó illetékeket;
i. az érvényben levő törvények és központi, egyházkerületi rendelkezések keretén belül megszabja az egyházközség tisztségviselőinek és alkalmazottainak munkakörét és bérét;
j. alkalmazza az egyházközség fizetett alkalmazottait;
k. dönt az egyházközség nem lelkészi fizetett alkalmazottainak munkafegyelmi ügyeiben;
l. az egyházközség tagjai felett fegyelmezést gyakorol;
m. intézi mindazokat az ügyeket, amelyek nem tartoznak a közgyűlés hatáskörébe és végrehajtja a közgyűlés jogerős határozatait.
Az egyházközség elnöksége
54. §. (a) Az egyházközség képviseleti és ügyviteli szerve az elnökség.
(b) Az elnökség tagjai: a megválasztott gyülekezeti (parókus) lelkész és egyházközségi felügyelo.
55. §. Az elnökség tagjai (a társelnökök):
(a) együtt illetékesek összehívni a közgyulést és a presbitériumot, és azok gyulésein, megegyezés szerint, elnökölnek;
(b) egyenlő joggal képviselik a hatóságok előtt az egyházközséget és annak törvényes testületeit;
(c) az egyházközség összes ügyeit egyetértoleg intézik;
(d) és az egyházközség, illetve annak törvényes testületei nevében illetékesek aláírni a hivatalos iratokat.
56. §. Társelnöki minoségében a gyülekezeti (parókus) lelkész helyettese a kinevezett helyettes lelkész, az egyházközségi felügyelo helyettese pedig az egyházközségi másodfelügyelo.
A Lelkészi Hivatal
57. §. Az egyházközség ügyintézo hivatala: a Lelkészi Hivatal.
58. §. (a) A Lelkészi Hivatal felelos vezetoje a gyülekezeti (parókus) lelkész, illetve annak törvényes helyettese.
(b) Adminisztratív jellegű tevékenységét a Lelkészi Hivatal az egyházközség presbitériuma által megszabott és az egyházmegyei elnökség által jóváhagyott munkarend szerint végzi.
(c) A Lelkészi Hivatal gondoskodik az anyakönyvek pontos vezetésérol, a levéltár, a leltár és pénzvitel szabályos kezelésérol.
(d) Az egyházközség Lelkészi Hivatala külön nyilvántartást vezet az egyházközség tagjairól, külön a hozzá tartozó fiókegyházközség és szórványkörzet tagjairól, és külön az egyházközség választójogú tagjairól.
(e) A Lelkészi Hivatalnak az egyházközség tisztségviseloirol, presbitereirol és alkalmazottairól pontos nyilvántartása kell legyen.
Az egyházközség tisztségviseloi
59. §. Az egyházközség tisztségviseloit a presbitérium javaslatára a közgyulés választja meg 6 évre, az egyházközség választójogú tagjai sorából, kivéve a gyülekezeti (parókus) lelkészt és kántort, akiket meghatározatlan idore választ a közgyulés a presbitérium által eszközölt meghívás vagy pályázat útján, valamint azokat a lelkészeket, akik püspöki kinevezés útján, meghatározott idore végeznek helyettes vagy segédlelkészi szolgálatot.
60. §. Az egyházközség tisztségviseloit a gyülekezeti (parókus) lelkész iktatja be, kivéve a gyülekezeti (parókus) lelkészt és a helyettes gyülekezeti lelkészt, akiket az esperes iktat be. A beiktatás istentiszteleten és közgyulésen történik.
A gyülekezeti (parókus) lelkész
61. §. (a) A gyülekezeti (parókus) lelkész az egyházközség lelki és adminisztratív felelos vezetoje, és rendszerint az egyházközség fizetett alkalmazottja.
(b) Gyülekezeti (parókus) lelkésznek csak megfelelő teológiai képzettséggel (lelkészi oklevéllel) rendelkező, feddhetetlen erkölcsű, felszentelt lelkész választható.
62. §. A gyülekezeti (parókus) lelkész feladata:
a. az egyházközség lelki és istentiszteleti életének irányítása;
b. az evangélium hirdetése és a szentségek kiszolgáltatása "alkalmas és alkalmatlan idoben";
c. az istentiszteleti szolgálatok és a gyülekezetben adódó kazuáliák végzése;
d. a missziói, diakóniai, hitoktatási, konfirmációi, ifjúsági munka, a család- és beteglátogatás stb. irányítása, megszervezése, gyakorlása, illetve azok elvégzésérol való gondoskodás;
e. a Lelkészi Hivatal és adminisztráció vezetése;
f. képviselni az egyházközséget és annak érdekeit a közéletben, a nyilvánosság, az intézmények és hatóságok elott;
g. fellépni és küzdeni az egyházközségben jelentkező hitvallásellenes megnyilvánulás, tevékenység vagy békétlenség ellen;
h. megszervezni és irányítani a presbitérium munkáját;
i. gondoskodni a presbiteri és közgyulések szabály szerinti összehívásáról.
63. §. (a) A gyülekezeti (parókus) lelkész a gyülekezetből való 1 napot meghaladó eltávozását (akár hivatalos, akár személyes okok miatt történjék az), köteles előzetesen bejelenteni az egyházközségi felügyelőnek és az esperesnek, és ugyanakkor pontosan megjelölni, hogy távolléte idején ki végzi az istentiszteleti szolgálatokat, illetve sürgős esetekben kihez fordulhatnak a hívek.
(b) Szükség esetén az egyházközségi felügyelo gondoskodik a megjelölt lelkész értesítésérol.
64. §. (a) A gyülekezeti (parókus) lelkész köteles a lelkészi lakásban (parókián) lakni.
(b) Elhalálozása esetén a lelkészi lakást a lelkész családja legfeljebb még 6 hónapig veheti igénybe.
65. §. (a) Ha az egyházközség két vagy több választott gyülekezeti lelkészt igényel és fizet, akkor az egyházközségi közgyűlés szavaz arra nézve is, hogy választott lelkészei közül kit tekint az elnökség tagjának.
(b) Az egyházközségben szolgáló gyülekezeti lelkésztársak munkakörét az érintett lelkészek javaslata alapján az egyházkerület elnöksége esetenként külön szabályozza.
(c) Az elnök gyülekezeti lelkész akadályoztatása esetén - maga bízza meg helyettesét az egyházközség választott gyülekezeti lelkészei közül.
A helyettes gyülekezeti lelkész
66. §. (a) A gyülekezeti (parókus) lelkészi állás megüresedése esetén átmeneti időre a püspök, az illetékes esperessel való egyeztetés után, legfeljebb egy évre, helyettes gyülekezeti lelkészt nevez ki.
(b) A helyettes gyülekezeti lelkész feladatköre azonos a gyülekezeti (parókus) lelkészével, kivéve az istentiszteleti szolgálatok és kazuáliák végzését, amelyeket köteles megszervezni, irányítani és ellenorizni, de nem mindegyiket végezni is.
A segédlelkész
67. §. (a) A segédlelkész feladatköre magában foglalhatja az összes lelkészi teendok végzését a gyülekezeti (parókus), vagy helyettes gyülekezeti lelkész irányítása és ellenorzése alatt.
(b) A segédlelkész hivatalból tanácskozójogú tagja az egyházközség presbitériumának.
68. §. A segédlelkészt a püspök nevezi ki meghatározott időre, az egyházkerület felszentelt, de még meg nem választott lelkészei közül:
a. az egyházközségi presbitérium kérésére az egyházkerületi presbitérium elvi hozzájárulásával;
b. hivatalból a püspökhelyettes és esperes mellé, azok beleegyezésével;
c. üresedésben levő gyülekezeti (parókus) lelkészi állás esetén, az egyházközségi presbitérium és a helyettes gyülekezeti lelkész kérésére.
69. §. (a) Az egyházközség köteles lakást biztosítani a segédlelkésznek, lehetoleg a lelkészi lakásban.
(b) Az egyházközségi presbitérium kérésére, vagy a gyülekezeti (parókus) lelkészi állás üresedése miatt kinevezett segédlelkész fizetése az egyházközséget terheli.
A lelkészjelölt
70. §. (a) Lelkészjelöltnek az a teológiai oklevéllel rendelkező személy számít, aki a püspöknél lelkészi szolgálatra jelentkezett és megfelel a lelkészi szolgálathoz szükséges feltételeknek.
(b) A lelkészjelöltek gyakorlati képzése, bevezetése a gyülekezeti, lelkészi munkába közegyházi érdeket szolgál.
(c) Lelkészjelölt csak az egyházmegyei elnökség javaslatára az egyházkerületi elnökség által felhatalmazott gyülekezeti (parókus) lelkész mellé nevezhető ki.
(d) Az egyházkerületi elnökség megbízásából valamennyi gyülekezeti (parókus) lelkésznek vállalnia kell a lelkészjelöltek gyakorlati képzését, irányítását.
(e) A lelkészjelöltet a püspök nevezi ki.
71. §. (a) A lelkészjelölt gyakornoki szolgálatot végez a gyülekezeti (parókus) lelkész mellett, annak irányítása és ellenorzése alatt.
(b) Minden istentiszteleti szolgálatot végezhet, kivéve a szentségek kiszolgáltatását, de az úrvacsora kiosztásában segédkezhet.
(c) A lelkészjelöltet be kell vonni az egyház minden szolgálatába és a lelkészi hivatal adminisztrációs munkájába.
(d) A gyülekezeti (parókus) lelkész engedélyével részt vehet az egyházközség presbitériumának gyulésein.
(e) Istentiszteleti szolgálatai alkalmával palástot visel.
72. §. A gyülekezeti (parókus) lelkész a püspök kérésére, a lelkészjelölt szolgálatáról jelentést készít, amely szükséges a lelkészképesíto vizsga letételéhez.
73. §. (a) A lelkészjelöltnek az egyházközség biztosít lakást, illetve szállást, lehetoleg a lelkészi lakásban.
(b) A lelkészjelölt anyagi támogatásáról egy évig a közegyház gondoskodik.
74. §. Szükség esetén a lelkészjelölt segédlelkész helyett is kinevezheto.
Istentiszteleti szolgálatra felhatalmazott laikusok
75. §. (a) A lelkészképzés érdekében a püspök a karácsonyi, húsvéti és pünkösdi ünnepek alkalmával ünnepi legátusi szolgálatra hatalmazza fel a teológiai hallgatókat, akik a megjelölt gyülekezetben, a gyülekezeti (parókus) lelkész felügyelete alatt, igehirdetési szolgálatot kötelesek végezni, szükség esetén pedig a gyülekezeti (parókus) lelkész kérésére segédkezhetnek az úrvacsora kiosztásában is.
(b) A gyülekezeti (parókus) lelkész köteles fogadni a püspök által felhatalmazott legátust.
76. §. (a) A gyülekezeti (parókus) lelkész kérésére, a püspök a gyülekezethez tartozó teológiai hallgatókat, valamint a gyülekezet arra érdemes és alkalmas tagjai sorából laikusokat is felhatalmazhat kisegítő istentiszteleti szolgálatra, akik a gyülekezeti (parókus) lelkész megbízásából: igehirdetési szolgálatot végezhetnek és - szükség esetén - a gyülekezeti (parókus) lelkész mellett segédkezhetnek az úrvacsora kiosztásában.
(b) A püspöki felhatalmazás meghatározott időre szól, és csak a megjelölt gyülekezetben érvényes, alkalomról alkalomra a gyülekezeti (parókus) lelkész kérésére, illetve engedélyével.
Az egyházközségi felügyelo
77. §. Az egyházközség legfobb nem lelkészi képviseloje, vezetoje az egyházközségi felügyelo.
78. §. (a) Az egyházközségi felügyelo kötelessége: a gyülekezet egységének, összetartásának, békességének építése, erkölcsi értékeinek, tekintélyének védelmezése, az egyházközségi tisztségviselok és presbiterek munkájának összehangolása és ellenorzése, amirol beszámol a közgyulésnek.
(b) Az egyházközségi felügyelo az egyházi közgyuléseken és presbiteri üléseken elnöktársa az egyházközség gyülekezeti (parókus) lelkészének, akivel egyetértésben szervezi és intézi az egyházközség ügyeit.
(c) Szükség esetén, a lelkész távollétében, gondoskodik a szolgálatra szabályosan kijelölt helyettes lelkész értesítésérol.
79. §. Az egyházközségi felügyelo törvényes helyettese az egyházközségi másodfelügyelo.
A másodfelügyelo
80. §. Az egyházközségi másodfelügyelő az egyházközségi felügyelő segítőtársa, annak minden tevékenységében, és akadályoztatása esetén törvényes helyettese.
A gondnok
81. §. (a) Az egyházközségi gondnok az egyházközség vagyonának, anyagi javainak és pénzügyi helyzetének az ore és felelose.
(b) A presbiteri és közgyuléseken számoljon be az egyházközség anyagi, gazdasági helyzetérol.
(c) Javaslatokat terjeszt elő a költségvetés-tervezetre és minden gazdasági, anyagi természetű tevékenységre, annak érdekében, hogy az egyházközség vagyona mindig gyümölcsözzön, gyarapodjon, illetve kellő egyensúlyban maradjon.
(d) Az egyházközségi másodfelügyelo akadályoztatása esetén, annak törvényes helyettese.
(e) Az egyházközségi gondnok törvényes helyettese az egyházközségi másodgondnok.
A másodgondnok
82. §. Az egyházközségi másodgondnok az egyházközségi gondnok segítotársa annak minden tevékenységében, akadályoztatása esetén törvényes helyettese.
A pénztáros
83. §. (a) Az egyházközségi pénztáros az egyházközség pénztárának kezeloje.
(b) Pénztárost csak akkor választ az egyházközségi közgyulés, ha Lelkészi Hivatalának nincs fizetett alkalmazottja pénzügyviteli teendoinek elvégzésére.
A pénzügyi ellenor
84. §. Az egyházközségi pénzügyi ellenor a presbitérium egy-két megbízottjával együtt az egyházközség vagyonának és pénztárának kezelését rendszeresen ellenorzi, s arról jelentést tesz a közgyulés elott.
A diakónus
85. §. (a) A diakónus az egyházközség szeretetszolgálatának felelose, szervezoje.
(b) Indokolt esetben az egyházközség fizetett alkalmazottja is lehet.
Hitoktató, gyülekezeti munkatárs
86. §. (a) Szükség szerint az egyházközség hitoktatót és gyülekezeti munkatársat választhat és foglalkoztathat.
(b) Csak arra alkalmas és megfelelo képesítéssel rendelkezo személyek állíthatók e munkakörbe.
(c) Indokolt esetben a hitoktató és gyülekezeti munkatárs az egyházközségnek fizetett alkalmazottja is lehet.
A jegyzo
87. §. (a) Az egyházközség jegyzoje a presbiteri gyulésekrol és közgyulésekrol jegyzokönyvet vezet, s azt záros határidon belül benyújtja a Lelkészi Hivatalba.
(b) Jegyzot csak akkor választ az egyházközségi közgyulés, ha a Lelkészi Hivatalnak nincs fizetett alkalmazottja a titkári teendok ellátásával.
(c) A jegyzo akadályoztatása esetén az elnökség a presbitérium bármely tagját megbízhatja a jegyzoi teendok végzésével.
A jogtanácsos
88. §. Szükség esetén jogtanácsost is választhat az egyházközség jogi ügyeinek rendezésére, aki a gyülekezeti (parókus) lelkész és egyházközségi felügyelo mellett képviselheti az egyházközséget a hatóságok elott jogi ügyekben.
A kántor
89. §. (a) A kántor az egyházközség zenei életének szervezoje és vezetoje.
(b) Az istentiszteleti alkalmakon és kazuáliákon orgonával (harmóniummal) és énekével vezeti a gyülekezet énekét.
(c) Gyülekezeti énekkart (gyermek-, ifjúsági és vegyes kart, esetleg zenekart is) szervez és vezet, és azok szolgálatát rendszeresen beépíti az istentiszteleti életbe.
(d) Feladata továbbá az énektanítás a gyermekeknek, ifjaknak és a gyülekezetnek.
(e) Zenés áhítatokat szervez a gyülekezetben, és előkészíti a gyülekezeti vallásos ünnepélyek zenéjét.
(fv Gondoskodik az egyház hangszereinek karbantartásáról.
(g) Szolgálatát minden tekintetben a gyülekezeti (parókus) lelkész irányítása alatt végzi.
90. §. (a) A kántort az egyházközségi közgyulés meghívás vagy pályázat alapján választja, meghatározatlan idore.
(b) Csak megfelelo képzettséggel és oklevéllel rendelkezo személy választható kántornak.
(c) A megválasztott kántor ha evangélikus rendes, tehát szavazati joggal bíró tagja a presbitériumnak.
91. §. A kántor rendszerint fizetett alkalmazottja az egyházközségnek.
92. §. (a) Amennyiben az egyházközség nem tudja szabályszeruen, választás útján betölteni kántori állását, a presbitérium ideiglenesen megbízhat és alkalmazhat bármely arra alkalmas személyt a legfontosabb kántori teendok elvégzésére.
(b) Az ideiglenes alkalmazott kántor nem tagja a presbitériumnak.
A presbiter és pótpresbiter
93. §. (a) A presbiter és pótpresbiter az egyházközségnek köztiszteletben álló tisztségviseloje, a gyülekezet meghatározott körzetének felelose, szervezoje.
(b) Presbiterré vagy pótpresbiterré csak 24. életévet betöltött, konfirmált, feddhetetlen életu, választójogú egyházközségi tag választható.
(c) A presbiter, illetve pótpresbiter legjobb tehetsége és képességei szerint köteles részt venni a presbitérium munkájában.
(d) A presbiter szavazati joggal, a pótpresbiter csak tanácskozási joggal vesz részt a presbitériumi gyuléseken.
94. §. (a) Az egyházközségnek legkevesebb 6, legtöbb 18 presbitere lehet.
(b) A pótpresbiterek száma a megválasztott presbiterek számának egyharmadát teszi ki.
Az egyházközség alkalmazottai
95. §. Az egyházközség fizetett alkalmazottjait a presbitérium alkalmazza.
Alkalmazásban álló tisztségviselok
96. §. (a) Az egyházközség tisztségviselői közül a szabályszerűen megválasztott vagy kinevezett lelkész(ek) és a kántor rendszerint fizetett alkalmazottai az egyházközségnek.
(b) Szükség esetén a diakónus, hitoktató és gyülekezeti munkatárs is fizetett alkalmazottja lehet az egyházközségnek.
Az egyházközségi titkár
97. §. (a) Amennyiben a Lelkészi Hivatal ügyvitele megkívánja, a presbitérium egyházközségi titkárt alkalmazhat a Lelkészi Hivatal irodai, illetve pénzügyviteli teendőinek elvégzésére.
(b) Az egyházközségi titkár irodai szolgálatát a gyülekezeti (parókus) lelkész irányítása alatt végzi.
(c) Az egyházközségi titkár munkaköréhez tartozik a jegyzoi és pénztárosi teendok végzése. Ez esetben nem kell pénztárost és jegyzot választani.
Az egyházfi
98. §. Az egyházfit a templom és irodahelyiségek takarítására és harangozói teendok végzésére alkalmazhatja a presbitérium.
Más alkalmazottak
99. §. A szükségnek megfeleloen, az álláskeret szabályszeru módosításával, a presbitérium alkalmazhat még más szolgálatokat ellátó személyeket is.
III. AZ EGYHÁZMEGYE
100. §. A belmissziói és adminisztrációs tevékenység jobb megszervezésére és ellenorzésére való tekintettel, több egyházközségnek egyházi vezetés, közigazgatás és rendtartás végett felsobb hatósággá egyesülése alkotja az egyházmegyét.
101. §. Az egyházközségek és szórványhelyek egyházmegyékbe való beosztását az egyházkerületi presbitérium végzi. (lásd 41. §)
102. §. Az egyházmegye saját tulajdonát képező ingatlanok, az általa létrehozott intézmények, karitatív jellegű vagy gazdasági egységek stb. bevételei és költségei az egyházmegye egyházközségeit illetik, illetve terhelik, amely bevételek és költségek méltányos elosztásáról az egyházmegyei presbitérium gondoskodik.
Az egyházmegyei közgyulés
103. §. Az egyházmegye legfobb képviseleti, közigazgatási és választói szerve az egyházmegyei közgyulés.
104. §. Az egyházmegyei közgyulés szavazati joggal bíró tagjai:
a. az egyházmegye elnöksége: az esperes és az egyházmegyei felügyelo, vagy azok törvényes helyettesei;
b. az egyházmegyéhez tartozó megválasztott lelkészek és egyházközségi felügyelok, vagy azok törvényes helyettesei;
c. választás alapján az egyházközségek képviseloi; minden egyházközség annyiszor két képviselot küld ki, ahány rendes lelkészi állást tart fenn.
105. §. Az egyházmegyei közgyulés tanácskozó jogú tagjai: az egyházmegye és az ahhoz tartozó egyházközségeknek valamennyi tisztségviseloje, valamint a képviselok esetleges helyettesítésére megbízott póttagok.
106. §. (a) Az egyházmegyei közgyulésen az esperes és az egyházmegyei felügyelo elnököl.
(b) Akadályoztatásuk, vagy állásuk üresedése esetén az elnöklést az alesperes és a másodfelügyelo látja el.
(c) Ezek távollétében pedig a jelenlévok közül hivatalára nézve rangidos gyülekezeti (parókus) lelkész és egyházközségi felügyelo elnökölnek.
107. §. Az egyházmegyei közgyulést az esperes és az egyházmegyei felügyelo, akadályoztatásuk esetén azok törvényes helyettesei hívják össze, legalább 1 hónappal elobb, minden lelkészi hivatalnak megküldött meghívólevél által, amelynek tartalmaznia kell a közgyulés pontos helyét, idejét és napirendjét.
108. §. Egyházmegyei közgyulésre rendszerint évenként egyszer kerül sor, egyébként azonban annyiszor tartható, ahányszor az egyházközségek többsége, vagy a szükség megköveteli.
109. §. Az egyházmegyei közgyulés határozatképes, ha azt szabályszeruen hívták össze és szavazójogú tagjainak legalább 2/3-a jelen van.
110. §. Az egyházmegyei közgyulés hatásköre:
a. Irányítja és összehangolja az egyházközségek belmissziói munkáját (istentiszteleti, gyülekezeti élet, szórványgondozás, hitoktatás, konfirmáció, ifjúsági munka, diakóniai szolgálat stb).
b. Tárgyalja az esperes évi jelentését a saját tevékenységérol, illetve az egyházmegyében történo istentiszteleti, gyülekezeti életrol, hitoktatásról, vallásos nevelésrol, konfirmációi oktatásról, ifjúsági munkáról, diakóniai szolgálatról, szórványgondozásról stb. és a lelkészi hivatalok muködésérol, és annak alapján elrendeli a szükséges tennivalókat.
c. Tárgyalja az egyházmegyei felügyelő jelentését az egyházközségi presbitériumok és egyházmegyei presbitérium szolgálatáról, és annak alapján elrendeli a szükséges tennivalókat.
d. Tárgyalja az egyházmegyei gondnok jelentését az egyházközségek és az egyházmegyéhez tartozó intézmények, egységek anyagi-vagyonügyi és gazdasági helyzetéről, és annak alapján elrendeli a szükséges tennivalókat.
e. Megválasztja az egyházmegye tisztségviseloit: alesperest, egyházmegyei másodfelügyelot, egyházmegyei gondnokot és másodgondnokot, az egyházmegyei jogtanácsost, ifjúsági eloadót, kateketikai eloadót, diakóniai eloadót, két építészeti szaktanácsadót, az egyházmegyei titkárt, jegyzot, 2 pénzügyi ellenort (lehetoleg szakembert) és 3 fegyelmi bizottsági tagot.
f. Gondoskodik az egyházmegye költségeloirányzatának az összeállításáról és a szükségletek fedezésérol.
Az egyházmegyei presbitérium
111. §. (a) Az egyházmegye végrehajtó és kormányzó szerve az egyházmegyei presbitérium.
(b) Az egyházmegyei presbitérium tagjai: az egyházmegye valamennyi tisztségviselője, kivéve a 2 pénzügyi ellenőrt és a 3 fegyelmi bizottsági tagot.
112. §. (a) Az egyházmegyei presbitérium elnöksége: az esperes és az egyházmegyei felügyelo, akadályoztatásuk esetén azok törvényes helyettesei.
(b) Az egyházmegyei presbitériumot az egyházmegyei elnökség meghívó-levél által hívja össze, amelynek tartalmaznia kell a gyulés pontos helyét, idejét és napirendjét.
(c) Az egyházmegyei presbitérium rendszerint félévenként ülésezik, de a szükségnek megfeleloen bármikor összehívható.
113. §. Az egyházmegyei presbitérium határozatképes, ha azt szabályszeruen hívták össze és tagjainak legalább 2/3-a jelen van.
114. §. Az egyházmegyei presbitérium hatásköre:
a. Előkészíti az egyházmegyei közgyűlés napirendjén szereplő ügyeket, és azokat a maga javaslataival a közgyűlés elé terjeszti.
b. Önállóan intézkedik mindazokban az ügyekben, amelyek nem tartoznak a közgyulés elé, illetve amelyekre a közgyuléstol felhatalmazást kapott.
c. Jóváhagyja vagy visszautasítja az egyházközségi közgyűlések ingatlan, adásvételi, koncesszionálási és építési ügyekben kinyílvánított szándékát. Az elutasító határozatot indokolni kell, az ingatlan-ajándékozást támogató határozatot pedig jóváhagyás végett felterjeszti az egyházkerületi presbitériumhoz.
d. Első fokon dönt az egyházközségi választások érvényessége tárgyában, valamint az egyházközségi hatóságok határozatai vagy intézkedései ellen benyújtott panaszok és vagyonjogi keresetek felett, s ha személyi mulasztást állapít meg az egyház tisztségviselői vagy alkalmazottai részéről, elrendeli a fegyelmi kivizsgálást.
e. Az egyházmegyei közgyulés által megszabott irányelvek szellemében összehangolja, irányítja és segíti a lelkészi hivatalok muködését, az egyházközségek hitéletének szolgálatát, diakóniai és gazdasági tevékenységét.
f. Felülvizsgálja és elfogadja, vagy javaslataival ellátva kiigazításra visszautalja az egyházközségek költségvetéstervezetét.
g. Gondoskodik a Zsinat és egyházkerületi presbitérium határozatainak végrehajtásáról az egyházmegyében.
h. Gondoskodik az egyházmegye tulajdonát képező ingatlanok, illetve az általa létrehozott intézmények, karitatív vagy gazdasági egységek bevételeinek és költségeinek méltányos elosztásáról az egyházközségek között.
i. Alkalmazza az egyházmegye fizetett alkalmazottait, és megszabja azok munkakörét.
j. Dönt az egyházmegye fizetett alkalmazottainak munkafegyelmi ügyeiben, kivéve a közgyulés által választott, alkalmazásban álló tisztségviseloket.
k. Javaslatot tesz a kerületi presbitériumnak a hívek anya- vagy fiókegyházközségbe való szervezését, a szórványhelyek elosztását és az egyházközségek egyházmegyékbe való beosztását illetoen.
l. Elrendeli az esperes és egyházmegyei felügyelo választását és saját kebelébol megválasztja a 3 tagból álló szavazatbontó bizottságot (2 lelkész + 1 világi).
Az egyházmegye elnöksége
115. §. Az egyházmegye képviseleti és ügyviteli szerve az elnökség.
116. §. Az elnökség tagjai: az esperes és az egyházmegyei felügyelo.
117. §. Az esperes és egyházmegyei felügyelo mint elnökség:
a. együtt illetékesek összehívni az egyházmegyei közgyulést és presbitériumot, valamint az egyházközségi felügyelok és gondnokok tanácsát, és azok ülésein megegyezés szerint elnökölnek;
b. egyenlo joggal képviselik a hatóságok elott az egyházmegyét és annak törvényes testületeit;
c. az egyházmegye összes ügyeit egyetértoleg intézik;
d. az egyházmegye, illetve annak törvényes testületei nevében együtt illetékesek aláírni a hivatalos iratokat;
e. együtt illetékesek fegyelmi kivizsgálást indítványozni az egyházmegyéhez tartozó egyházközségi és egyházmegyei tisztségviselok és alkalmazottak ellen;
f. véleményezik az egyházközségeknek, illetve szórványközösségeknek szolgálati nyelvük tekintetében az egyházkerületi presbitériumhoz felterjesztett kérését;
g. jóváhagyják a lelkészi hivatalok munkarendjét;
h. javaslatot tesznek az egyházkerületi elnökségnek a lelkészjelöltek irányítására felhatalmazható gyülekezeti (parókus) lelkészekre nézve;
i. engedélyezik vagy megtiltják a lelkészeknek a mellékfoglalkozást.
Az Esperesi Hivatal
118. §. (a) Az egyházmegye ügyintéző hivatala: az Esperesi Hivatal.
(b) Az Esperesi Hivatal rendszerint a megválasztott esperes egyházközségi székhelyén van.
(c) Az esperes kérésére, az egyházmegyei presbitérium más székhelyet is kijelölhet.
119. §. (a) Az Esperesi Hivatal felelos vezetoje az esperes.
(b) Az Esperesi Hivatalban pontos nyilvántartásnak kell lennie: az egyházmegye tisztségviseloirol és alkalmazottairól, az egyházközségekben szolgáló lelkészekrol és alkalmazottakról, illetve az egyházközségek tisztségviseloirol és presbitériumairól, egyházközségenként az istentiszteletek, hittanórák, konfirmációi elokészítok idopontjáról és a lelkészi hivatalok munkarendjérol.
120. §. Az Esperesi Hivatallal járó költségek az esperes fizetéskiegészítése, az esperes mellé kinevezett segédlelkész vagy lelkészjelölt fizetése, valamint a hivatal muködéséhez és a hivatalos kiszálláshoz szükséges költségek - az egyházmegyét terhelik.
Az egyházmegye tanácsadó testületei
121. §. A tisztségviselok felkészítése, továbbképzése, munkájuk összehangolása, eredményesebbé tétele, valamint a testvéri közösség építése érdekében az egyházmegyének a következo tanácsadó testületei vannak:
a. az egyházmegyei lelkészi kar,
b. az egyházközségi felügyelok tanácsa, és
c. az egyházközségi gondnokok tanácsa.
122. §. Az egyházmegye tanácsadó testületei rendszerint külön-külön tanácskoznak, de együtt is ülésezhetnek.
Az egyházmegyei lelkészi kar
123. §. (a) Az egyházmegyei lelkészi karnak tagja az egyházmegye minden lelkészjellegű alkalmazottja.
(b) A nyugdíjas lelkészek tiszteletbeli tagjai a lelkészi karnak.
124. §. (a) Az egyházmegye lelkészi kara rendszeresen, legalább negyedévenként lelkészértekezletre ül össze az esperes meghívására, annak elnökletével.
(b) A lelkészértekezletek elsősorban a lelkészek szolgatársi, testvéri közösségét és teológiai továbbképzését szolgálják.
(c) A lelkészi kar tesz javaslatot a lelkészi jellegu tisztségviselok megválasztására, kivéve az alesperest.
Az egyházközségi felügyelok tanácsa
125. §. A felügyelok tanácsának tagja az egyházmegyéhez tartozó valamennyi egyházközségi felügyelo és az egyházmegye elnöksége.
126. §. (a) A felügyelok tanácsa az egyházmegyei elnökség meghívására ül össze szükség, illetve lehetoség szerint.
(b) Tanácskozásuk elsősorban az egyházközségi presbitériumok munkájának segítését és összehangolását szolgálja.
(c) A felügyelok tanácsa tesz javaslatot valamennyi nem lelkészi tisztségviselo megválasztására.
A gondnokok tanácsa
127. §. A gondnokok tanácsának tagja az egyházmegyéhez tartozó valamennyi egyházközségi gondnok, az egyházmegye elnöksége és az egyházmegye gondnoka és másodgondnoka.
128. §. (a) A gondnokok tanácsa az egyházmegyei elnökség meghívására ül össze lehetoség szerint.
(b) A gondnokok tanácskozása az egyházközségek anyagi, gazdasági természetu ügyeinek, gondjainak megtárgyalását szolgálja a megoldás keresése végett.
129. §. Az egyházmegyei elnökség a szükség és lehetoség szerint hívja tanácskozásra a felügyeloket és gondnokokat, és munkájuk hatékony végzése érdekében neveli oket a presbiteri szolgálatra, és tájékoztatni tartozik a tisztségükkel járó kötelességeikrol, feladataikról.
Az egyházmegye tisztségviseloi
130. §. (a) Az egyházmegye tisztségviseloit, az esperes és egyházmegyei felügyelo kivételével, az egyházmegyei közgyulés választja meg.
(b) Az egyházmegyei tisztségviselok választása 6 évre szól, és az egyházközségi tisztségviselok választása utáni, illetve az egyházkerületi tisztségviselok választása elotti évben történik.
(c) A lelkészi jellegu tisztségviselok megválasztására az egyházmegye lelkészi kara tesz javaslatot a közgyulésnek, kivéve azokat az eseteket, amelyekre nézve a Kánon másképpen rendelkezik.
(d) A nem lelkészi jellegu tisztségviselok megválasztására pedig az egyházmegyéhez tartozó egyházközségi felügyelok tanácsa tesz javaslatot a közgyulésnek.
131. §. (a) Az egyházmegyei tisztség megüresedése esetén, az egyházmegyei esperes és felügyelo kivételével, a soron következo egyházmegyei közgyulés új tisztségviselot választ, akinek mandátuma a soron következo egyházmegyei választások idejéig tart.
(b) Ez esetben a jelölést bármely tisztségre nézve az egyházmegyei presbitérium eszközli.
132. §. Az esperesi, egyházmegyei felügyeloi tisztség megüresedése esetén, azok tisztségét, a soron következo egyházmegyei választásokig, az alesperes, az egyházmegyei másodfelügyelo, illetve másodgondnok tölti be, akik akadályoztatása esetére az egyházmegyei presbitérium a saját kebelébol választja meg azok helyetteseit.
Az esperes
133. §. (a) Az egyházmegye legfobb lelkészi képviseloje és vezetoje az esperes.
(b) Az esperest egyszeru többséggel (fele+1) választják az egyházközségi közgyulések, az egyházmegye megválasztott és legalább 10 éve egyházi szolgálatban álló lelkészei sorából.
134. §. Az esperes jogai és kötelességei:
a. Irányítja és ellenorzi az egyházközségek belmissziói szolgálatát.
b. Őrködik az evangéliumi tan tisztasága felett: hogy az istentiszteleteken és hitoktatásban az evangélium a Szentírás alapján, az evangélikus hitvallási iratok szellemében hirdettessék.
c. Hivatalukba iktatja az egyházközségek megválasztott lelkészeit, valamint a kinevezett helyettes lelkészeket.
d. Megszervezi a lelkészértekezleteket, hogy azok tartalmasak legyenek, a lelkészek továbbképzését szolgálják és a lelkészek testvéri, szolgatársi közösségét valóban építsék.
e. Gondoskodik az egyházmegyei és egyházkerületi rendelkezések megfelelő továbbításáról a lelkészi hivatalok felé, és felügyel e rendelkezések és a hivatali út betartására.
f. Felügyel arra, hogy az egyházközségek tisztségviseloi híven teljesítsék kötelességeiket.
g. Gondoskodik arról, hogy az istentiszteleteket az egyházmegye minden egyházközségében az eloírt rend szerint tartsák.
h. Köteles a lelkészi hivatalokat évente legalább egyszer felkeresni és ellenorizni: hogyan végzi szolgálatát a lelkész, illetve az egyházközség többi alkalmazottja.
i. Elkíséri a püspököt az egyházmegye területén történo hivatalos egyházlátogatások alkalmával, és beszámol észrevételeirol.
j. Évenként jelentést készít az egyházmegye belmissziói életéről, illetve a hatáskörébe tartozó lelkészek szolgálatáról és azt az egyházmegyei közgyűlés elé terjeszti.
k. Elnöke az egyházmegyei lelkészértekezleteknek, a lelkészi karnak.
l. Hivatalból tagja az egyházkerületi presbitériumnak és Vezetoségi Tanácsnak, a Teológiai Bizottságnak és a Belmissziói Bizottságnak.
135. §. Az esperes törvényes helyettese az alesperes.
Az alesperes
136. §. (a) Az alesperes segítotársa az esperesnek minden esperesi tevékenységben, akadályoztatása esetén pedig annak helyettese.
(b) Az alesperest az esperes javaslatára választja az egyházmegyei közgyűlés egyszerű többséggel (fele+1), az egyházmegye választott lelkészei sorából.
Az egyházmegyei felügyelo
137. §. (a) Az egyházmegye legfobb nem lelkészi képviseloje, vezetoje az egyházmegyei felügyelo.
(b) Az egyházmegyei felügyelot egyszeru többséggel (fele+1) az egyházközségi közgyulések választják, az egyházközségek nem lelkészi tisztségviseloi sorából.
138. §. (a) Az egyházmegyei felügyelo az egyházmegyei közgyuléseken és a presbitérium ülésein, az egyházközségi felügyelok és gondnokok tanácsán, valamint az egyházmegye területén zajló lelkészválasztói egyházközségi presbiteri és közgyuléseken elnöktársa az esperesnek, akivel egyetértésben szervezi és intézi az egyházmegye ügyeit.
(b) Az egyházmegyei felügyelo rendszerint elkíséri az esperest az egyházközségekben történo hivatalos kiszállások alkalmával.
(c) Egyházhatósági minoségben egyedül is felkeresheti a lelkészi hivatalokat és részt vehet az egyházközségek testületeinek hivatalos ülésein.
(d) Az egyházmegyei felügyelo évi beszámolót készít saját tevékenységérol, valamint az egyházközségi presbitériumok és az egyházmegyei presbitérium szolgálatáról, és azt az egyházmegyei közgyulés elé terjeszti.
(e) Az egyházmegyei felügyelo hivatalból tagja az egyházkerületi presbitériumnak.
139. §. Az egyházmegyei felügyelo törvényes helyettese: az egyházmegyei másodfelügyelo.
A másodfelügyelo
140. §. Az egyházmegyei másodfelügyelo segítotársa az egyházmegyei felügyelonek minden tevékenységében, akadályoztatása esetén, annak helyettese.
141. §. Az egyházmegyei másodfelügyelot egyszeru többséggel (fele+1) választja az egyházmegyei közgyulés az egyházmegyéhez tartozó egyházközségek nem lelkészi tisztségviseloinek sorából.
A gondnok
142. §. (a) Az egyházmegyei gondnok az egyházmegye vagyonának, anyagi javainak, gazdasági ügyeinek ore és eloadója.
(b) Az egyházmegyei gondnokot egyszeru többséggel (fele+1) választja az egyházmegyei közgyulés az egyházmegyéhez tartozó egyházközségek nem lelkészi tisztségviseloinek sorából.
143. §. (a) Az egyházmegyei gondnok figyelemmel kíséri és ellenorzi az egyházközségek és az egyházmegyéhez tartozó intézmények, egységek vagyonának, anyagi javainak, gazdasági ügyeinek helyzetét.
(b) Évi jelentést készít az egyházközségek és az egyházmegyéhez tartozó intézmények, egységek anyagi, vagyonügyi és gazdasági helyzetérol és azt az egyházmegyei közgyulés elé terjeszti.
(c) Az egyházmegyei gondnok hivatalból tagja az egyházkerületi Gazdasági Bizottságnak.
A másodgondnok
144. §. (a) Az egyházmegyei másodgondnok segítőtársa az egyházmegyei gondoknak minden tevékenységében, akadályoztatása esetén, annak helyettese.
(b) Az egyházmegyei másodgondnokot egyszeru többséggel (fele+1) választja az egyházmegyei közgyulés az egyházmegyéhez tartozó egyházközségek nem lelkészi tisztségviseloinek sorából.
A jogtanácsos
145. §. (a) Az egyházmegyei jogtanácsos az egyház jogi ügyeinek rendezésében szakmai tanácsot nyújt az egyház tisztségviseloinek, az egyházmegyét és annak egyházközségeit az elnökség megbízásából képviselheti a hatóságok elott jogi ügyekben.
(b) Az egyházmegyei jogtanácsost egyszeru többséggel (fele+1) választja az egyházmegyei közgyulés, lehetoleg az egyház jogász szakemberei közül.
(c) Az egyházmegyei jogtanácsos hivatalból tagja az egyházkerületi Jogi Bizottságnak.
A kateketikai eloadó
146. §. (a) A kateketikai eloadó a hitoktatás és vasárnapi iskola, a konfirmációi felkészítés és iskolai vallásoktatás munkáját igyekszik összehangolni, elosegíteni az egyházmegye területén.
(b) A kateketikai eloadó állandó kapcsolatot tart az esperessel és az egyházkerületi belmissziói eloadóval.
(c) A kateketikai eloadót viszonylagos többséggel választja az egyházmegyei közgyulés az egyházmegye felszentelt lelkészei közül.
Az ifjúsági eloadó
147. §. (a) Az ifjúsági eloadó az ifjúsági munka összehangolását, elomozdítását szolgálja, s az ifjúsági rendezvények megszervezését irányítja az egyházmegyében, állandó kapcsolatot tart az egyházközségek és az egyházkerület ifjúsági munkáért felelosséget hordozó tisztségviseloivel.
(b) Az ifjúsági eloadót viszonylagos többséggel választja az egyházmegyei közgyulés az egyházmegye felszentelt lelkészei közül.
A diakóniai eloadó
148. §. (a) A diakóniai előadó a diakóniai, szeretetszolgálat megszervezésében nyújt hathatós segítséget és szakmai tanácsot azoknak, akik ezért a munkáért felelnek az egyházközségekben, illetve az egyházmegye diakóniai intézményeiben.
(b) A diakóniai eloadót viszonylagos többséggel választja az egyházmegyei közgyulés az egyházközségek teológiai képzettséggel rendelkezo alkalmazottai közül.
Építészi szaktanácsadók
149. §. (a) Az építészi szaktanácsadók (2) az egyházmegyében történo épület-karbantartási, javítási és építési munkálatok elokészítéséhez, megszervezéséhez és ellenorzéséhez nyújtanak hathatós segítséget és szakmai tanácsot az egyházi tisztségviseloknek és alkalmazottaknak.
(b) A 2 építészi szaktanácsadót viszonylagos többséggel választja az egyházmegyei közgyulés az egyház építészeti szakemberei közül.
Az egyházmegyei titkár
150. §. (a) Az egyházmegyei titkár a jegyzovel együtt vezeti a jegyzokönyvet az egyházmegyei közgyuléseken és presbiteri üléseken.
(b) Gondoskodik a köz- és presbiteri gyulések határozatainak továbbításáról a lelkészi hivatalok és a Püspöki Hivatal felé.
(c) Jegyzokönyvet vezet a lelkészértekezletekrol.
(d) Az egyházmegyében történt eseményekrol híranyagot továbbít az egyházkerületi sajtófelelosnek.
151. §. (a) Az egyházmegyei titkárt viszonylagos többséggel választja az egyházmegyei közgyűlés az egyházközségek teológiai végzettséggel rendelkező alkalmazottai közül.
(b) Az egyházmegyei titkár részfoglalkoztatású alkalmazottja is lehet az egyházmegyének.
A jegyzo
152. §. (a) Az egyházmegyei jegyzo az egyházmegyei titkárral együtt vezeti a jegyzokönyvet az egyházmegyei közgyuléseken és presbiteri gyuléseken.
(b) A jegyzot viszonylagos többséggel választja az egyházmegyei közgyulés az egyházközségi tisztségviselok sorából.
A pénzügyi ellenorök
153. §. (a) A pézügyi ellenőrök (2) a pénzügyi és vagyonkezelési munkálatok ellenőrzését végzik az egyházmegyében, és arról jelentést tesznek az egyházmegyei presbitériumnak.
(b) A két pénzügyi ellenort egyszeru többséggel (fele+1) választja az egyházmegyei közgyulés az egyház pénzügyi szakemberei közül.
Fegyelmi bizottsági tagok
154. §. (a) Az Egyházmegyei Fegyelmi Bizottság tagjai: az esperes és az egyházmegyei felügyelo, mint elnökség, továbbá hét tag, akik közül hármat a lelkészek, négyet a világiak közül kell választani.
(b) A fegyelmi bizottsági tagokat egyszeru többséggel (fele+1) választja az egyházmegyei közgyulés.
Az egyházmegye alkalmazottai
155. §. (a) Az esperes, mint lelkipásztor, az egyházközség alkalmazottja, esperesi szolgálatáért fizetéskiegészítésre jogosult.
(b) Az esperes mellett hivatalból egy kinevezett segédlelkész vagy lelkészjelölt működik, aki az egyházmegye alkalmazottja, és aki az esperes egyházközségében végez helyettesítő szolgálatot, az Esperesi Hivatalban végzi a titkári és pénzügyviteli teendőket, és akit az esperes az egyházmegye bármely gyülekezetébe küldhet alkalmi, helyettesítő szolgálatra, ha a szükség úgy kívánja.
(c) Amennyiben az Esperesi Hivatal ügyvitele megkívánja, az egyházmegyei elnökség javaslatára az egyházmegyei presbitérium titkárt vagy más szolgálattevot is alkalmazhat az egyházmegye költségeinek terhére.
IV. AZ EGYHÁZKERÜLET
156. §. Az egyházmegyékbe szervezett egyházközségeknek egyházi vezetés és közigazgatás végett legfobb hatósággá való egyesülése alkotja az egyházkerületet.
A Zsinat
157. §. Az egyházkerület legfőbb képviseleti és közigazgatási, törvényhozó és választói, valamint teológiai döntést hozó szerve a Zsinat.
158. §. A Zsinat szavazati joggal rendelkezo tagjai:
(a) Hivatalból tagjai a Zsinatnak az egyházkerületi és az egyházmegyei elnökségek, az egyetemes főjegyző, a másodfelügyelő és a kerületi jogtanácsos.
(b) Választás alapján, a tíznél kevesebb lelkészi állást számláló egyházmegye (Nagylak) négy (4) küldötett és feleannyi pótküldötett (2), míg a tíznél több lelkészi állást számláló egyházmegye (Brassó, Kolozsvár) nyolc (8) küldötett és feleannyi pótküldötett (4) választ, egyenlő arányban a lelkészek és nem lelkészek soraiból. A zsinati üléseken szavazati joggal rendelkeznek: az egyházkerületi és az egyházmegyei elnökségek, az egyházkerületi főjegyző, a kerületi másodfelügyelő, a kerületi jogtanácsos, valamint az egyházmegyei küldöttek. A pótküldöttek az egyházmegyei küldöttek szavazati jogát gyakorolhatják, azoknak akadályoztatása esetén a saját megyéiken belül, a paritás elvét betartva.
159. §. A Zsinat munkálataira meghívhatók, a tárgysorozatnak megfelelően, a különböző egyházi tisztségviselők vagy alkalmazottak, akik kötelesek a meghívásnak eleget tenni és tanácskozási joggal vesznek részt a Zsinat ülésein.
160. §. A Zsinatot az egyházkerületi elnökség hívja össze: minden tagjának írásbeli meghívót küld, legalább 3 hónappal elobb, megjelölve a pontos helyet, idot és tárgysorozatot.
161. §. (a) A Zsinat rendszerint 3 évenként ül össze, szükség esetén bármikor összehívható, rendkívüli esetben írásbeli meghívót küldenek 1 hónappal elobb, megjelölve a pontos idot, helyet és tárgysorozatot.
(b) A zsinati tagok 1/3-ának írásbeli kérésére az elnökség 3 hónapon belül köteles összehívni a Zsinatot.
162. §. A Zsinat határozatképes:
(a) ha szabályszeruen hívták össze;
(b) ha szavazati joggal rendelkező tagjainak legalább 3/4-e jelen van és minden egyházmegye képviselteti magát.
163. §. A Zsinat hatásköre:
a. Orködik az egyházkormányzat törvényessége fölött.
b. Az egyház jó elomenetele és kormányzása érdekében megalkotja a szükséges törvényeket és jóváhagyja a belso szabályrendeleteket.
c. Határoz az egyházkerületi egyházi vezetésnek, közigazgatásnak, törvénykezésnek, vallásoktatásnak, az egyház jótékonysági és más hasonló intézményeinek és háztartásainak elvi jelentőségű vagy általános természetű kérdéseiben, s azok tárgyában a szükséghez képest szabályrendeleteket alkot.
d. Megválasztja az egyházkerület tisztségviseloit, kivéve a püspököt és az egyházkerületi felügyelot.
e. Tárgyalja a püspök és az egyházkerületi felügyelo jelentését saját tevékenységükrol és az egyház életérol, valamint az egyházkerületi fotanácsos jelentését a presbitérium munkájáról, illetve a Zsinat és presbitérium határozatainak végrehajtásáról, és ezek alapján megszabja az egyházkormányzás fobb irányvonalait.
Az egyházkerületi presbitérium
164. §. Az egyházkerület legfobb kormányzó, végrehajtó szerve az egyházkerületi presbitérium.
165. §. Az egyházkerületi presbitérium tagjai:
a. az egyházkerületi elnökség: a püspök és az egyházkerületi felügyelo;
b. a lelkészi tisztségviselok közül: a püspökhelyettes, a belmissziói eloadó, az egyházkerületi fotanácsos, az esperesek, a külügyi tanácsos, a Teológiai Bizottság elnöke, a kateketikai eloadó, a diakóniai eloadó és a sajtófelelos;
c. a nem lelkészi tisztségviselok közül: az egyházkerületi másodfelügyelo, az egyházmegyei felügyelok, a külügyi titkár, a gazdasági tanácsos, a jogtanácsos, az ügyész és a Számvevoszék elnöke;
d. tanácskozási joggal: az egyházkerületi fokönyvelo.
166. §. (a) Az egyházkerületi presbitérium elnöksége a püspök és az egyházkerületi felügyelo, akadályoztatásuk esetén ezek törvényes helyettesei.
(b) Az egyházkerületi presbitériumot az elnökség legalább 30 nappal előbb hívja össze meghívólevél által, amelynek tartalmaznia kell a gyűlés pontos idejét, helyét és tárgysorozatát.
(c) Az egyházkerületi presbitérium rendszerint évenként ülésezik, de szükség szerint bármikor összehívható.
167. §. Az egyházkerületi presbitérium határozatképes:
a. ha szabályszeruen hívták össze;
b. és ha tagjainak legalább 2/3-a jelen van.
168. §. Az egyházkerületi presbitérium hatásköre:
a. elokészíti és megfelelo javaslatokkal látja el a Zsinat hatáskörébe tartozó ügyeket;
b. kormányozza az egyházkerületet a Kánon és a Zsinat által megszabott irányvonalak értelmében;
c. beosztja az egyházközségeket egyházmegyékbe, valamint a szórványhelyeket az egyházközségek között, elnéptelenedés esetén azokat megszünteti;
d. őrködik az evangéliumi tan tisztasága felett, hogy az istentiszteleteken és a hitoktatásban a Szentírás alapján, az evangélikus hitvallási iratok szellemében történjék, s a szentségek helyesen szolgáltassanak ki;
e. gondoskodik a lelkészutánpótlásról és más egyházi munkások képzésérol;
f. elrendeli az egyházkerületi missziós konferenciák, egyházi napok stb. megszervezését;
g. az egyházközségi közgyulés vagy szórványközösség kérése és az illetékes egyházmegyei elnökség véleményezése alapján dönt a gyülekezet, illetve szórványközösség szolgálati nyelvének tekintetében;
h. tárgyalja az egyházkerületi tisztségviselok jelentéseit, az egyházkerületi bizottságok eloterjesztéseit, s ezek alapján megteszi a szükséges intézkedéseket;
i. gondoskodik az egyházkerület anyagi szükségleteirol, a Gazdasági Bizottság javaslata alapján megállapítja az egyházkerület költségeloirányzatát, megszabja az egyházközségek és egyháztagok részérol befizetendo járulékokat;
j. jóváhagyja vagy visszautasítja az egyházban bármilyen szinten elhatározott ingatlan elajándékozást;
k. jóváhagyja, illetve megszabja az egyházközségek, egyházmegyék és az egyházkerület állás
keretét;
l. alkalmazza a Püspöki Hivatal fizetett alkalmazottait;
m. dönt az egyházkerület fizetett alkalmazottainak munkafegyelmi ügyeiben, kivéve a Zsinat által választott, alkalmazásban álló tisztségviseloket;
n. első fokon dönt az egyházmegyei választások érvényessége tárgyában, valamint az egyházmegyei hatóságok határozatai vagy intézkedései ellen benyújtott panaszok és vagyonjogi keresetek felett;
o. fellebbviteli szervként dönt az egyházközségi választások érvényessége tárgyában, valamint az egyházközségi hatóságok határozatai vagy intézkedései ellen benyújtott panaszok és vagyonjogi keresetek felett;
p. amennyiben egyházi fegyelmi vétséget, illetve személyi mulasztást állapít meg az egyház tisztségviseloi vagy alkalmazottai részérol, elrendeli a fegyelmi kivizsgálást;
r. elrendeli a püspök és az egyházkerületi felügyelo választását, megválasztja a Szavazatbontó Bizottság 5 tagját, amelybe minden egyházmegye képviselve kell legyen. A Szavazatbontó Bizottság saját körébol választ elnököt, összetétele 3 lelkészi és 2 világi képviselo.
Az egyházkerület elnöksége
169. §. Az egyházkerület képviseleti és ügyviteli szerve az Elnökség.
170. §. Az Elnökség tagjai: a püspök és az egyházkerületi felügyelo.
171. §. A püspök és egyházkerületi felügyelo mint Elnökség:
a. együtt illetékesek összehívni a Zsinatot és az egyházkerületi presbitériumot, és azok ülésein, megegyezés szerint, felváltva elnökölnek;
b. egyenlo joggal képviselik a hatóságok elott a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyházat és annak törvényes egyházkerületi testületeit;
c. az egyházkerület összes ügyeit egyetértoleg intézik;
d. a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház és annak egyházkerületi törvényes testületei nevében együtt illetékesek aláírni a hivatalos iratokat;
e. felügyelnek arra, hogy az egyházkerület minden intézményében és szolgálatában "mindenek ékesen és jó rendben történjenek", hogy az egyház tisztségviseloi, alkalmazottai és bizottságai kötelességüket híven, az egyház törvényeinek megfeleloen teljesítsék;
f. orködnek az egyházkerület anyagi ügyei fölött, hogy az egyházi vagyont mindenütt híven kezeljék és gyümölcsöztessék, s az egyházi szolgálat ne szenvedjen kárt az anyagi eszközök hiánya miatt;
g. az egyházmegyei elnökség javaslata alapján felhatalmazzák azokat a gyülekezeti (parókus) lelkészeket, akik a lelkészjelöltek irányítását, képzését elvállalni tartoznak;
h. megtilthatják a lelkészeknek az egyházmegyei Elnökség által engedélyezett mellékfoglalkozást, amennyiben az egyetemes egyházi érdekből kifogásolható;
i. együtt illetékesek felelosségre vonni és meginteni, szükség esetén fegyelmi kivizsgálást indítványozni és elrendelni az egyház olyan tisztségviseloi és alkalmazottai ellen, akik az egyház hitvallási irataival ellentétes tanokat hirdetnek, botrányosan, egyházi hivatalukhoz méltatlan módon élnek, vétenek a közerkölcs ellen és hivatali kötelességeiket elmulasztják;
j. nyilvánvalóan súlyos fegyelmi vétségek esetén, ha az egyház érdeke megkívánja, felfüggeszthetik tisztségébol a bepanaszolt egyházi tisztségviselot.
A Püspöki Hivatal
172. §. Az egyházkerület ügyviteli hivatala a Püspöki Hivatal.
173. §. (a) A Püspöki Hivatal székhelye Kolozsváron van.
(b) A székhely megváltoztatását csak a Zsinat határozhatja el.
174. §. A Püspöki Hivatal és az egyházkerületi közigazgatás legfobb vezetoje a püspök, akinek különálló irodája kell hogy legyen a Püspöki Hivatalban és szolgálati lakása a Püspöki Hivatal mellett.
175. §. (a) A Püspöki Hivatal irodavezetoje és a kerületi ügyvitel felelos vezetoje az egyházkerületi fotanácsos.
(b) Az egyházkerületi fotanácsos hivatalból tagja az egyházkerület presbitériumának, Vezeto Tanácsának és Külügyi Bizottságának.
(c) Az egyházkerületi fotanácsost a püspök javaslatára egyszeru többséggel (fele+1) választja a Zsinat, a legalább 5 éve lelkészi szolgálatban álló lelkészek sorából.
176. §. A Püspöki Hivatalban pontos nyilvántartásnak kell lennie a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház minden tisztségviselojérol és alkalmazottjáról, valamennyi testületének összetételérol, az egyházközségek lélekszámáról, az egyház ingatlanairól, muemlékeirol, gépkocsiállományáról stb.
Az egyházkerület tanácsadó testületei, szakbizottságai
A Belmissziói Bizottság
177. §. A Belmissziói Bizottság az egyházközségek istentiszteleti életének, evangelizációs, lelkigondozói, hitoktatási, ifjúsági munkájának, konfirmációi oktatásának, diakóniai és sajtószolgálatának, a szórványgondozási munkának összehangoló, irányító és tanácsadó testülete.
178. §. (a) A Belmissziói Bizottság elnöke: a belmissziói előadó, akadályoztatása esetén pedig a hivatalára nézve rangidős esperes.
(b) A Belmissziói Bizottság tagjai: az esperesek, az egyházkerületi tisztségviselok közül pedig: a diakóniai eloadó, a kateketikai eloadó, a lelkészi és nem lelkészi sajtófelelosök, és az ifjúsági eloadó.
179. §. (a) A Belmissziói Bizottságot a belmissziói eloadó hívja össze, szükség szerint, illetve a püspök kérésére.
(b) A belmissziói előadó a bizottság minden ülésére meghívni köteles a püspököt és püspökhelyettest is.
A Külügyi és Ökumenikus Bizottság
180. §. Az egyházkerület külügyi, bel- és külföldi ökumenikus kapcsolatainak koordináló és tanácsadó testülete a Külügyi és Ökumenikus Bizottság.
181. §. (a) A Külügyi és Ökumenikus Bizottság elnöke: a külügyi tanácsos, akadályoztatása esetén pedig az egyházkerületi főtanácsos.
(b) A Külügyi és Ökumenikus Bizottság tagjai: a püspök, a püspökhelyettes, az egyházkerületi felügyelo, az egyházkerületi fotanácsos és a külügyi titkár.
182. §. (a) A Külügyi és Ökumenikus Bizottságot a külügyi tanácsos hívja össze, szükség szerint, illetve a püspök kérésére.
(b) A külügyi tanácsos a bizottság minden ülésére meghívni köteles az espereseket és az egyházmegyei felügyeloket is.
A Teológiai Bizottság
183. §. A Teológiai Bizottság az egyházkerület teológiai munkájának koordináló bizottsága: a lelkészképzés, a lelkésztovábbképzés, a lelkészképesíto- és kántor-vizsga tartozik hatáskörébe, valamint feladata a teológiai állásfoglalás elokészítése az igehirdetés, a liturgia és bármely más felmerülo teológiai kérdésben.
184. §. A Teológiai Bizottság tagjai: annak elnöke, a püspök, a püspökhelyettes, az egyház valamennyi teológiai tanára és doktora, az egyházkerületi belmissziói eloadó és az esperesek.
185. §. (a) A Teológiai Bizottságot annak elnöke hívja össze, szükség szerint, illetve a püspök kérésére.
(b) A lelkészi kar javaslatára, alkalmanként, még további személyek is részt vehetnek a bizottság munkájában.
(c) Az elnök felkérhet alkalmanként bármelyik egyházmegyébol vagy külföldrol arra érdemes szakembereket, hogy vegyenek részt a bizottság munkájában.
(d) Akadályoztatása esetén az elnököt a püspök helyettesíti.
A Gazdasági Bizottság
186. §. Az egyházkerület összes gazdasági, pénzügyi, segélyezési kérdéseinek szakbizottsága a Gazdasági Bizottság, amely:
a. figyelemmel kíséri az egyházkerület gazdasági, vagyonügyi helyzetének alakulását, fejlodését, és elokészíti az egyházkerület költségvetés-tervezetét;
b. javaslatot nyújt be az egyházkerületi presbitériumnak a kerületi járulékok kiszabására és az egyházi alkalmazottak javadalmazásának szabályozására;
c. javaslatot terjeszt elo a Vezetoségi Tanácsnak a kiosztásra kerülo segélyek ügyében.
187. §. (a) A Gazdasági Bizottság elnöke: a gazdasági tanácsos, akit akadályoztatása esetén az egyházkerületi fokönyvelo helyettesít.
(b) A bizottság tagjai: a püspök, a püspökhelyettes, az egyházkerületi felügyelo, az egyházmegyei gondnokok és az egyházkerületi fokönyvelo.
188. §. (a) A Gazdasági Bizottságot a gazdasági tanácsos hívja össze, szükség szerint, illetve a püspök kérésére.
(b) Az elnök a bizottság üléseire meghívni köteles az espereseket is.
(c) Az elnök alkalmanként felkérhet arra érdemes szakembereket, hogy vegyenek részt a bizottság munkájában.
A Jogi Bizottság
189. §. A Jogi Bizottság minden jogi kérdésben tanácsadó testülete a Zsinatnak, az egyházkerületi presbitériumnak és a Vezetőségi Tanácsnak:
a. kidolgozza és eloterjeszti a megalkotandó egyházi törvények és szabályrendeletek tervezetét;
b. jogilag felülvizsgálja a különbözo szakbizottságokból beérkezett határozati javaslatokat, mielott azok a Zsinat elé kerülnének;
c. tagjai kötelesek a Fegyelmi Bizottság, illetve a Fegyelmi Szék elnökségének kérésére, fegyelmi kivizsgálás esetén az ügyészi megbizatást elfogadni, s megbízójukat és az egyházkerület elnökségét az ügy állásáról idonként tájékoztatni.
190. §. (a) A Jogi Bizottság elnöke: az egyházkerületi jogtanácsos, akadályoztatása esetén az egyházkerületi ügyész helyettesíti.
(b) A Jogi Bizottság tagjai: az egyházkerületi ügyész, az egyházmegyei jogtanácsosok, a püspökhelyettes és az egyházkerületi másodfelügyelo.
191. §. (a) A Jogi Bizottságot az egyházkerületi jogtanácsos hívja össze, szükség szerint, illetve az egyházkerület Elnökségének kérésére.
(b) Az elnök alkalmanként felkérhet arra érdemes szakembereket, hogy vegyenek részt a bizottság munkájában.
Az Egyházkerületi Számvevoszék
192. §. Az Egyházkerületi Számvevoszék:
(a) évenként ellenorzi a Püspöki Hivatal pénzügyvitelét és vagyonkezelését, amelyrol jelentést tesz az egyházkerületi presbitériumnak;
(b) az egyházkerületi Elnökség megbízásából az egyházkerület bármelyik alegységénél ellenorzést végez.
193. §. Az Egyházkerületi Számvevoszék tagjai: annak elnöke és a két (egy lelkészi és egy nem lelkészi) egyházkerületi számvevo.
194. §. Az Egyházkerületi Számvevoszéket az elnök hívja össze rendszerint évenként egyszer, illetve bármikor az egyházkerület Elnökségének kérésére.
A Vezetoségi Tanács
195. §. Az egyházkerületi Vezetőségi Tanács elsősorban a püspök tanácsadó testülete, és intézkedik mindazokban az ügyekben, amelyek nem tartoznak kimondottan az egyházkerületi presbitériumra és Zsinatra, illetve amelyekre az egyházkerületi presbitériumtól felhatalmazást kap, s mely ügyek sürgős volta nem engedi, hogy az illetékes presbitérium intézkedésére várjon az egyház.
Dönt a kiosztásra kerülo segélyek fölött.
196. §. (a) A Vezetoségi Tanács elnöke: a püspök.
(b) Tagjai: az egyházkerületi felügyelo, a püspökhelyettes, az esperesek, az egyházkerületi fotanácsos és a gazdasági tanácsos.
197. §. A Vezetoségi Tanácsot a püspök hívja össze.
Az egyetemes lelkészi kar
198. §. (a) Az egyházmegyei lelkészi karok együttes testülete a belmissziói eloadó elnökletével évenként egyetemes lelkészi értekezletet tart, ahol a lelkészek teológiai eloadás alapján, a püspöknek és belmissziói eloadónak, vagy más tisztségviseloknek a beszámolója kapcsán tájékozódnak az egyház életérol és megvitatják a tennivalókat az egyházi szolgálatra nézve.
(b) Az egyetemes lelkészi kar tesz javaslatot az egyházkerületi lelkészi tisztségviselok megválasztására, kivéve a püspökhelyettest és az egyházkerületi fotanácsost.
Az egyházkerület tisztségviseloi
199. §. (a) Az egyházkerület tisztségviseloit a Zsinat választja, kivéve a püspököt és az egyházkerületi felügyelot.
(b) Az egyházkerületi tisztségviselok megválasztása az egyházmegyei tisztségviselok megválasztása utáni évben történik és 6 évre szól.
200. §. (a) A lelkészi tisztségekre szóló jelöltek listáját, kivéve a püspökhelyettest, a lelkészi kar, a nem lelkészi tisztségekre szóló jelöltek listáját pedig az egyházkerületi presbitérium állítja össze, legalább 3 hónappal a választói zsinat elott.
(b) Az egyházkerület Elnöksége 1 hónapon belül írásbeli nyilatkozattételre szólítja fel a jelölteket arra nézve, hogy elfogadják-e a jelölést.
(c) Szükség esetén az egyházkerületi presbitérium újabb jelölést eszközöl.
(d) A választói zsinatra az Elnökség meghívja és a választóknak bemutatja a jelölteket.
201. §. Lemondás, elhalálozás stb. esetén a soron következő zsinat a megüresedett tisztségre új tisztségviselőt választ, akinek a mandátuma az új egyházkerületi választásokig tart.
202. §. A püspök lemondása, nyugdíjba vonulása, elhalálozása stb. esetén hat hónapon belül az egyházkerületi presbitérium elrendeli a püspökválasztást.
203. §. Azokban az esetekben, amelyekre nézve 2/3-os többséget ír elo a Kánon, ha a választás elso fordulójában a jelöltek közül egyik sem kapja meg a 2/3-os többséget, a második fordulóban a két legtöbb szavazatot kapott jelölt közül választ a Zsinat egyszeru többséggel (fele+1).
204. §. A választói zsinaton a szavazás titkos, szavazólapok által történik.
A püspök
205. §. (a) A püspök lelkipásztora az egyházkerület híveinek és lelkészeinek, az egyházkerület legnagyobb méltóságú lelkészi képviseloje a hatóságok, más felekezetek, bel- és külföldi, egyházi és világi intézmények, szervezetek stb. elott, és az egyházi közigazgatás és a Püspöki Hivatal legfobb vezetoje.
(b) Az egyházkerület elnökségében társelnöke az egyházkerületi felügyelonek, elnöke a Vezetoségi Tanácsnak, tagja a Külügyi és Ökumenikus Bizottságnak, a Teológiai Bizottságnak és a Gazdasági Bizottságnak.
(c) A püspök gyülekezeti parókus lelkésze a mindenkori püspöki székhely egyházközségének.
206. §. (a) A püspököt egyszeru többséggel (fele+1) választják az egyházközségek közgyulései. A püspökjelölt legalább 10 éve egyházi szolgálatban lévo felszentelt lelkész kell legyen.
(b) A püspököt ciklusra, meghatározott mandátumi idore választják meg. A ciklus idotartama 12 év.
(c) A megválasztott püspök 70 éves koráig töltheti be hivatalát.
207. §. (a) A püspök bármikor kérheti tisztségébol való felmentését a Zsinattól.
(b) A lelkészi kar vagy az egyházkerületi presbitérium indokolt kérésére a Zsinat 2/3-os többséggel felmentheti tisztségébol a püspököt.
208. §. A püspök jogai és kötelességei:
a. Rendszeresen látogatja a lelkészeket, és buzgón igyekszik a lelkészek közötti békesség megorzésére.
b. Őrködik afelett, hogy templomainkban, istentiszteleteinken az evangélium tisztán, a Szentírás alapján, hitvallási irataink szellemében hirdettessék, és a szentségeket helyesen szolgáltassák ki.
c. Háromévenként köteles végiglátogatni az egyházkerület egyházközségeit, amikor ellenőrzi a lelkészi hivatalok munkáját, az istentiszteleti és gyülekezeti élet minden részletét, az egyházközség lelkészével és presbitériumával hivatalosan találkozik és elbeszélget, s az egyházlátogatás alkalmából meghirdetett istentiszteleten igét hirdet a gyülekezetnek.
d. A hivatalos egyházlátogatásra a püspök meghívja az egyházkerületi felügyelőt és a püspökhelyettest, az illetékes esperest és egyházmegyei felügyelőt, a belmissziói előadót, és a Számvevőszék legalább egy tagját.
e. Felügyel a lelkészek és egyházi munkások képzésére, nevelésére, erkölcsi és lelki életére.
f. Megadja vagy megtagadja a lelkészek és lelkészjelöltek házasságkötéséhez, vagy házasságának felbontásához szükséges engedélyt.
g. Kizárólagos joga, feladata a lelkészek felszentelése az egyházkerületben szükséges lelkészi szolgálatra.
h. Kinevezi a helyettes lelkészeket, a segédlelkészeket és lelkészjelölteket.
i. Kiküldi a gyülekezetekbe és felhatalmazza ünnepi legátusi szolgálatra a teológiai hallgatókat.
j. A gyülekezeti (parókus) lelkész kérésére teológiai hallgatókat vagy laikusokat hatalmazhat fel kisegítő istentiszteleti szolgálatra.
k. Felszenteli a templomokat és egyéb egyházi intézményeket.
l. A Teológiai Bizottság liturgiai kérdésekben tett javaslatát az egyházkerületi presbitérium határozata alapján megerosíti és annak alkalmazását elrendeli.
m. Orködik az egyházkerületben folyó adminisztráció és fegyelem fölött.
n. Minden tevékenységének közegyházi vonatkozásáról tájékoztatja a püspökhelyettest és a Vezetoségi Tanács tagjait.
o. Jelentést terjeszt elo a Zsinatnak saját tevékenységérol, az egyházkerület életérol.
p. Meginti az egyházi rend és fegyelem ellen vétő tisztségviselőket és alkalmazottakat, és igyekszik a mentő és javító szeretet által mindent elkövetni, hogy azokat jobb belátásra bírja, illetve, hogy az egyház rendje, fegyelme helyreálljon.
209. §. Akadályoztatása esetén, a püspök feladatkörét a püspökhelyettes látja el.
A püspökhelyettes
210. §. (a) A püspökhelyettes segítőtársa a püspöknek minden tevékenységében, akadályoztatása esetén, annak törvényes helyettese.
(b) A püspökhelyettes az egyházkerület fojegyzoje, aki vezeti a jegyzokönyvet a Zsinat és egyházkerületi presbitérium gyulésein.
(c) Tagja az egyházkerületi presbitériumnak, a Külügyi és Ökumenikus Bizottságnak, a Teológiai Bizottságnak, a Gazdasági Bizottságnak, a Jogi Bizottságnak és a Vezetoségi Tanácsnak.
(d) Hivatalos egyházlátogatások alkalmával elkíséri a püspököt az egyházközségekbe.
211. §. A püspökhelyettest a püspök javaslatára, egyszerű többséggel (fele+1) választja a Zsinat, az egyházkerület kebelében legalább már 10 éve egyházi szolgálatban álló választójogú, felszentelt lelkészei közül.
212. §. A püspökhelyettes mellé a püspök hivatalból segédlelkészt, vagy lelkészjelöltet nevezhet ki közegyházi elfoglaltsága alatt a gyülekezetében végzendő lelkészi teendők segítésére, végzésére.
213. §. A püspökhelyettest, akadályoztatása esetén, a hivatalára nézve rangidos esperes helyettesíti.
Az egyházkerületi felügyelo
214. §. (a) Az egyházkerületi felügyelo a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház legfobb méltóságú nem lelkészi vezetoje és képviseloje a hatóságok, bel- és külföldi, egyházi és világi intézmények, szervezetek stb. elott.
(b) Az egyházkerület elnökségében társelnöke a püspöknek, tagja a Külügyi és Ökumenikus Bizottságnak, a Gazdasági Bizottságnak és a Vezetoségi Tanácsnak.
215. §. Az egyházkerületi felügyelot egyszeru többséggel (fele+1) választják az egyházközségek közgyulései, a nem lelkészi tisztségviselok sorából.
216. §. Akadályoztatása esetén az egyházkerületi felügyelo helyettese: az egyházkerületi másodfelügyelo.
Az egyházkerületi másodfelügyelo
217. §. (a) Az egyházkerületi másodfelügyelő az egyházkerületi felügyelőnek mindenben segítőtársa, s annak akadályoztatása esetén törvényes helyettese.
(b) Az egyházkerületi másodfelügyelo tagja az egyházkerületi presbitériumnak és a Jogi Bizottságnak.
218. §. Az egyházkerületi másodfelügyelot egyszeru többséggel (fele+1) választja a Zsinat az egyházközségi, vagy egyházmegyei nem lelkészi tisztségviselok sorából.
219. §. Akadályoztatása esetén az egyházkerületi másodfelügyelo a hivatalára nézve rangidos egyházmegyei felügyelo helyettesíti.
Az egyházkerületi fotanácsos
220. §. (a) Az egyházkerületi fotanácsos a Püspöki Hivatal irodavezetoje és az egyházi ügyvitel felelos vezetoje és eloadója.
(b) Az egyházkerületi fotanácsos hivatalból tagja az egyházkerületi presbitériumnak, a Vezeto Fotanácsnak és a Külügyi Bizottságnak.
(c) Az egyházkerületi főtanácsost, a püspök javaslatára, egyszerű többséggel (fele+1) választja meg a Zsinat, a legalább 5 éve egyházi szolgálatban álló lelkészek sorából.
(d) Akadályoztatása esetén, helyettesét a püspök nevezi ki az egyházkerület lelkészi tisztségviseloi sorából.
(e) A püspök indokolt kérésére, a Zsinat egyszeru többséggel (fele+1) felmentheti tisztségébol az egyházkerületi fotanácsost.
A belmissziói eloadó
221. §. (a) A belmissziói eloadó az egyházkerület belmissziói szolgálatát szervezi és segíti. Állandó kapcsolatot tart a püspökkel és az esperesekkel, és tájékoztatja oket az egyházban folyó belmissziói szolgálat minden vonatkozásáról.
(b) A püspökkel és az esperesekkel való megegyezés alapján évente egyszer összehívja és megszervezi az egyetemes lelkészértekezletet és elnököl azon.
(c) A hivatalos egyházlátogatások (püspöki vizitációk) alkalmával elkíséri a püspököt az egyházközségekbe.
(d) Elnöke a Belmissziói Bizottságnak, és o számol be annak munkájáról, valamint az egyház belmissziói szolgálatáról és népmozgalmi adatairól az egyházkerületi presbitérium elott.
(e) Tagja az egyházkerületi presbitériumnak és a Teológiai Bizottságnak.
222. §. A belmissziói eloadót egyszeru többséggel (fele+1) választja a Zsinat a 10 éve egyházi szolgálatában álló felszentelt lelkészek sorából.
223. §. Akadályoztatása esetén a belmissziói eloadót a hivatalára nézve rangidos esperes helyettesíti.
Sajtófelelosök
224. §. (a) Az egyházkerületi sajtófelelosök az egyházközségekben és egyházkerületben folyó összes sajtótevékenységnek, iratterjesztésnek felelos vezetoi, szakmai tanácsadói, az egyházközségek közti információs hálózat, információ gyujtés szervezoi.
(b) Tagjai a Belmissziói Bizottságnak.
(c) A lelkészi sajtófelelos tagja az egyházkerületi presbitériumnak.
225. §. A Zsinat 1 lelkészi és 1 nem lelkészi sajtófelelost választ viszonylagos többséggel.
A kateketikai eloadó
226. §. (a) A kateketikai előadó irányítja az egyházközségekben folyó hitoktatást, iskolai vallásoktatást, konfirmációi és a vasárnapi iskolai oktatást, és az e téren szólgálókat szakmai tanáccsal segíti.
(b) Tagja az egyházkerületi presbitériumnak és a Belmissziói Bizottságnak.
227. §. A kateketikai eloadót viszonylagos többséggel választja a Zsinat az egyház felszentelt lelkészei közül.
Ifjúsági eloadó
228. §. (a) Az egyházkerületi ifjúsági eloadó irányítja, összehangolja az egyházközségekben folyó ifjúsági munkát, szakmai tanáccsal segíti az e területen szolgálatot végzoket.
(b) Tagja a Belmissziói Bizottságnak.
229. §. Az ifjúsági előadót viszonylagos többséggel választja a Zsinat az egyház felszentelt lelkészei közül.
Diakóniai eloadó
230. §. (a) Az egyházkerületi diakóniai eloadó irányítja és összehangolja az egyházközségekben, illetve az egyházkerületben folyó diakóniai munkát, és szakmai tanáccsal segíti az e téren szolgálókat.
(b) Tagja az egyházkerületi presbitériumnak és a Belmissziói Bizottságnak.
231. §. Diakóniai eloadót viszonylagos többséggel választja a Zsinat az egyház felszentelt lelkészei közül.
A külügyi tanácsos
232. §. (a) A külügyi tanácsos az egyházkerület diplomatája, protokoll ügyeinek felelos irányítója, tanácsadója.
(b) Állandó kapcsolatot tart a püspökkel és püspökhelyettessel, illetve a Püspöki Hivatallal.
(c) Tagja az egyházkerületi presbitériumnak.
(d) Elnöke a Külügyi és Ökumenikus Bizottságnak, és o számol be a bizottság munkájáról, illetve az egyház ökumenikus és külkapcsolatairól az egyházkerületi presbitérium elott.
233. §. A külügyi tanácsost egyszeru többséggel (fele+1) választja a Zsinat az egyház felszentelt lelkészei közül.
234. §. Akadályoztatása esetén, a külügyi tanácsost az egyházkerületi fotanácsos helyettesíti.
A külügyi titkár
235. §. (a) A külügyi titkár az egyházkerület ökumenikus és külföldi kapcsolatainak referense és szóvivoje.
(b) Feladata a sajtótájékoztatás és információgyűjtés megszervezése.
(c) Tagja az egyházkerületi presbitériumnak és a Külügyi és Ökumenikus Bizottságnak.
236. §. A külügyi titkárt viszonylagos többséggel választja a Zsinat az egyház arra alkalmas nem lelkészi tagjai közül.
A Teológiai Bizottság elnöke
237. §. (a) A Teológiai Bizottság elnöke irányítja az egyház teológiai tevékenységét.
(b) Köteles a püspök és az esperesek figyelmét felhívni, ha az egyház szolgálatában, annak bármely területén hitvallásellenes és teológiailag nem helytálló megnyilvánulásokat észlel.
(c) O számol be a Teológiai Bizottság munkájáról az egyházkerületi presbitérium elott és teológiai kérdésekben o terjeszti az egyházkerületi presbitérium vagy Zsinat elé a bizottság által javasolt teológiai állásfoglalást.
(d) Elnöke a Teológiai Bizottságnak.
(e) Tagja az egyházkerületi presbitériumnak.
238. §. A Teológiai Bizottság elnökét egyszeru többséggel (fele+1) választja a Zsinat, lehetoleg az egyház teológiai tanárai, illetve teológiai doktorai közül.
A gazdasági tanácsos
239. §. (a) A gazdasági tanácsos az egyház vagyonának, gazdasági és pénzügyeinek ore és eloadója.
(b) Állandó kapcsolatot tart az egyházkerület fokönyvelojével.
(c) Elnöke a Gazdasági Bizottságnak.
(d) Tagja az egyházkerületi presbitériumnak és a Vezetoségi Tanácsnak, és o terjeszti az egyházkerületi presbitérium vagy Vezetoségi Tanács elé a Gazdasági Bizottság javaslatait.
240. §. A gazdasági tanácsost egyszeru többséggel (fele+1) választja a Zsinat az egyház gazdasági szakemberei közül.
241. §. Akadályoztatása esetén, a gazdasági tanácsost az egyházkerületi fokönyvelo helyettesíti.
A jogtanácsos
242. §. (a) A jogtanácsos az egyház jogi ügyeinek rendezésében szakmai tanácsot nyújt az egyházkerület elnökségének, és az egyház tisztségviseloinek, az egyházkerület és annak alegységeit az elnökség mellett képviselheti a hatóságok elott jogi ügyekben.
(b) Állandó kapcsolatot tart az egyházkerület Elnökségével, és vigyáz az egyházban a törvényességre.
(c) A jogtanácsos elnöke a Jogi Bizottságnak, és jogot érinto kérdésekben o terjeszti a Zsinat, vagy egyházkerületi presbitérium, vagy Vezetoségi Tanács elé a bizottság szakvéleményét.
(d) Tagja az egyházkerületi presbitériumnak.
243. §. A jogtanácsost egyszerű többséggel (fele+1) választja a Zsinat az egyház jogász szakemberei közül.
244. §. Akadályoztatása esetén, a jogtanácsost az ügyész helyettesíti.
Az ügyész
245. §. (a) Az ügyész segítotársa a jogtanácsosnak, és akadályoztatása esetén, annak helyettese.
(b) Az ügyész tagja az egyházkerületi presbitériumnak és a Jogi Bizottságnak.
246. §. Az ügyészt viszonylagos többséggel választja a Zsinat az egyház jogász szakemberei közül.
A Számvevoszék elnöke
247. §. (a) A Számvevoszék elnöke az egyházkerület pénzügyviteli és vagyonkezelési ellenore.
(b) Tagja az egyházkerületi presbitériumnak, elnöke a Számvevoszéknek, és o tesz jelentést az egyházkerületi presbitérium elott a Számvevoszék által végzett pénzügyi és vagyonkezelési ellenorzésekrol.
248. §. A Számvevoszék elnökét egyszeru többséggel (fele+1) választja a Zsinat az egyház pénzügyi-könyvvizsgáló szakemberei közül. Kötelezoen hites könyvvizsgálónak kell lennie.
249. §. Akadályoztatása esetén, a Számvevoszék elnökét a nem lelkészi számvevo helyettesíti.
A számvevok
250. §. A számvevok tagjai az egyházkerület pénzügyvitelét és vagyonkezelését ellenorzo Számvevoszéknek.
251. §. Viszonylagos többséggel választ a Zsinat egy lelkészi számvevot az egyház felszentelt lelkészei közül, és egy nem lelkészi számvevot, lehetoleg az egyház pénzügyi szakemberei közül.
252. §. A nem lelkészi számvevo helyettese a Számvevoszék elnökének.
Az egyházkerület alkalmazottai
Az Egyházkerületi Fegyelmi Bizottság tagjai
253.§. Az Egyházkerületi Fegyelmi Bizottság a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyházban legfelsobb bíráskodó és fegyelmezo szolgálatot gyakorolja.
Az Egyházkerületi Fegyelmi Bizottság négy lelkészi, nyolc nem lelkészi tagját egyszeru többséggel (fele+1) választja a Zsinat, lehetoleg azok közül akik nem töltenek be más egyházmegyei vagy egyházkerületi tisztséget.
254. §. Az egyházkerület fizetett alkalmazottait az egyházkerületi presbitérium alkalmazza.
Alkalmazásban álló tisztségviselok
255. §. Az egyházkerületi tisztségviselok közül a püspök, mint a Püspöki Hivatal és az egyházkerületi közigazgatás legfobb vezetoje, és az egyházkerületi fotanácsos, mint a Püspöki Hivatal irodavezetoje és az egyházkerületi ügyvitel felelos vezetoje, rendszerint fizetett alkalmazottja az egyházkerületnek.
256. §. (a) A püspök és az egyházkerületi főtanácsos részére szolgálati lakást bíztosít az egyházkerület.
(b) Az egyházkerület alkalmazott tisztségviselői fenntarthatják maguknak megválasztásuk idején elfoglalt állásukat, mandátumuk idejére az érintett egyházközség vagy intézmény, választás útján, betöltheti a fenntartott állást vagy helyettes kinevezését kérheti.
A fokönyvelo
257. §. Az egyházkerületi fokönyvelo a Püspöki Hivatal és az egyházkerület pénzügyvitelének felelos végzoje, aki:
a. a lelkészi hivataloknak szakmai útbaigazítást ad;
b. ellenőrizheti, hogy megfelelőképpen történik-e a pénzkezelés az alegységeknél;
c. ha szabálytalanságot észlel bármely alegységnél, köteles azt azonnal jelenteni az egyházkerületi fotanácsosnak és a püspöknek.
258. §. Az egyházkerületi főkönyvelőt pályázat útján alkalmazza az egyházkerületi presbitérium.
A pénztáros
259. §. Az egyházkerületi pénztáros a Püspöki Hivatal pénztárát kezeli, akit pályázat útján alkalmaz az egyházkerületi presbitérium.
Más alkalmazottak
260. §. Szükség szerint az egyházkerületi presbitérium az egyházkerületi elnökség kérésére, a fentieken kívül annyi munkaerőt alkalmazhat még, amennyit megkíván az elvégzendő munka: titkárt, pénzügyi ellenőrt, jogtanácsost, gépírót, gépkocsivezetőt, karbantartót, takarítót stb.
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK.
261. §. A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház minden tekintetben azonos a Romániai Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházzal, és annak minden tekintetben jogutódja.
262. §. A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház egyházmegyéinek, egyháközségeinek, intézményeinek ingó- és ingatlan javai a felsorolt intézmények esetleges megszünése esetén az egyházkerület tulajdonában mennek át, és felettük az egyházkerületi presbitérium rendelkezik.
263. §. A jelen KÁNON életbelépése utáni 6 (hat) hónapon belül a A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház valamennyi alegysége köteles pecsétjeit és a hivatalos levelezésében használatos fejléceit az új megnevezésnek megfelelően kicserélni.
264. §. (a) A jelen KÁNON életbelépése utáni elso éven belül meg kell történniök az egyházközségi választásoknak, a rá következo éven belül az egyházmegyei választásoknak, az utána következo éven belül pedig az egyházkerületi választásoknak. A választásoknak ilyen ritmusa az egyházi testületek munkájának összehangolása és kello egyensúlya érdekében a továbbiakban is kötelezo módon betartandó.
(b) Az átmeneti idoben, az elso, második, illetve harmadik évben bekövetkezo új választásokig a régi Szervezeti Szabályzatban rögzített testületek és tisztségviselok biztosítják az egyház kormányzását és a törvényes rend betartását az új KÁNONban eloírt törvények és hatáskörük szerint.
(c) A még szolgálatban lévo egyetemes presbitérium az átmeneti idoben felmerülo vitatott kérdésekben dönt.
265. §. A jelen Kánon függelékét képezi a Fegyelmi Szabályzat és a Lelkészválasztói Szabályzat, amelyet értelemszeruen a jelen Kánonnak megfeleloen kell alkalmazni.
FÜGGELÉK
V. AZ EGYHÁZI FEGYELEM.
I. FEJEZET.
Az Egyházi Fegyelmi Bizottságok illetékessége
266. §. Az egyház illetékessége.
Az Egyházi Fegyelmi Bizottságok elé tartoznak:
1. Az egyházi fegyelmi vétségek.
2. A választások érvényessége tárgyában felmerült panaszok.
3. Az egyházi közigazgatási és vagyonügyi természetu panaszok és vitás kérdések.
4. Az egyház iránti hűség és egyéb kötelességek megszegésének esetei.
II. FEJEZET.
A Fegyelmi Bizottságok szervezete
267. §. Az egyház fegyelmezo munkáját Egyházi Fegyelmi Bizottságok által gyakorolja.
Az Egyházi Fegyelmi Bizottságok:
a) Az Egyházközségi Fegyelmi Bizottság.
b) Az Egyházmegyei Fegyelmi Bizottság.
c) Az Egyetemes Fegyelmi Bizottság.
d) A Külön Fegyelmi Bizottság az Egyházegyetem Elnöksége és az Egyetemes Fegyelmi Bizottság tagjainak a fegyelmi ügyében való eljárásra.
268. §. Az Egyházközségi Fegyelmi Bizottság.
Az Egyházközségi Fegyelmi Bizottság tagjai: a lelkész és az egyházközségi felügyelő, mint elnökség, továbbá a presbitérium tagjai. Ha azonban a presbitérium tíznél több tagból áll, a maga kebeléből működése idejére hat egyházközségi fegyelmi bizottsági tagot választ.
Az Egyházközségi Fegyelmi Bizottság ötös tanácsban határoz: a tanács az elnökségbol és három tagból áll.
269. §. Az Egyházmegyei Fegyelmi Bizottság.
Az Egyházmegyei Fegyelmi Bizottság tagjai: az esperes és az egyházmegyei felügyelő, mint elnökség, továbbá hét tag, akik közül hármat a lelkészek, négyet a világiak közül kell választani.
Az Egyházmegyei Fegyelmi Bizottság tagjait és jegyzojét négy évre az Egyházmegyei Közgyulés választja, amennyiben a négy évi idoszak alatt szükségessé válik, a hiányzó tagok helyett a négy évbol hátralévo idore új tagokat kell választani.
Az Egyházmegyei Fegyelmi Bizottság ötös tanácsban határoz: a tanács az elnökségbol és három tagból (egy lelkészi és két világi) tagból áll.
270. §. Az Egyetemes Fegyelmi Bizottság.
Az Egyetemes Fegyelmi Bizottság tagjai: a püspök és az egyetemes felügyelo, mint elnökség, továbbá tizenkét tag, akik közül négyet a lelkészek, nyolcat a világiak közül kell választani.
Az Egyetemes Fegyelmi Bizottság tagjait és jegyzojét négy évre az Egyetemes Közgyulés választja. A hiányzó tagok pótlására a 263. §. második bekezdését kell megfeleloen alkalmazni.
Az Egyetemes Fegyelmi Bizottság hetes tanácsban határoz: a tanács az elnökségbol és öt bizottsági (két lelkészi, három világi) tagból áll.
271. §. A Külön Fegyelmi Bizottság.
A Külön Fegyelmi Bizottság az egyetemes felügyelonek, a püspöknek az Egyetemes Fegyelmi Bizottság tagjainak fegyelmi ügyeiben dönt.
A Külön Fegyelmi Bizottság tagjai: a püspök és az egyetemes felügyelo, mint elnökség, továbbá az Egyetemes Bizottság tagjai. A fegyelmi alatt álló felügyelo, püspök és annak elnöktársa, valamint a fegyelmi alatt álló bizottsági tag nem vehet részt a tanácsban. Az egyetemes felügyelo vagy a püspök érdekeltsége esetében helyettük a Külön Fegyelmi Bizottság tagjai, mint elnökség: a szolgálati ido szerint legidosebb egyházmegyei felügyelo s a hivatalánál fogva legidosebb esperes.
A Külön Fegyelmi Bizottság kilences tanácsban határoz: a tanács az elnökségbol és hét (három lelkészi és négy világi) tagból áll.
272. §. A tanács megalakulása.
Az Egyházi Fegyelmi Bizottságban a határozathozatalban a meghatározott számnál sem több, sem kevesebb tag nem vehet részt.
A bizottsági tagokat a tanácsülésbe az elnökség sorshúzás útján hívja be.
A behívott bizottsági tag esetleges akadályoztatását köteles idejében bejelenteni a Fegyelmi Bizottság elnökségénél, hogy más tagot lehessen behívni. A késedelmes bejelentés miatt felmerült költségeket az illető bizottsági tag megtéríteni köteles.
273. §. Kizárási okok.
A bizottsági tag nem vehet részt olyan ügy intézésében:
1. amelyben akár önmaga, akár rokona, sógora vagy más hozzátartozója érdekelt;
2. amelyben mint tanút vagy szakértot kihallgatták;
3. amelyben az ügy alsóbbfokú intézésénél a határozathozatalban résztvett.
Bármelyik fél kívánságára ki kell zárni a tanácsból azon tagot, akinek elfogulatlansága iránt alapos kétség van.
274. §. Tanácstagküldés.
Ha a Fegyelmi Bizottság a tagjainak kizárása miatt nem alakulhat meg, az elnökség eloterjesztésére, vagy az egyik fél indokolt kérelmére a közvetlen felsobb fegyelmi bizottság küld ki egy másik bizottságot. A tanácstagküldést a közvetlen felsobb Fegyelmi Bizottság a felek kérelme nélkül is elrendelheti, ha az egyház békéjének megóvása végett vagy más fontos egyházi érdekbol szükséges.
275. §. Helyettes jegyzo.
A rendes jegyzo akadályoztatása esetében az elnökség helyettes jegyzot jelöl ki.
276. §. A Fegyelmi Bizottság tagjainak és jegyzojének esküje.
A Fegyelmi Bizottság tagjai és a jegyzők a tárgyalás megnyitása előtt az első tanácsülésben a következő esküt teszik le:
"Esküszöm az élő Istenre, aki Atya, Fiú és Szentlélek, egy igaz Isten, hogy tagsági - jegyzői tisztemben lelkiismeretesen s a legjobb tudásom szerint járok el és a tisztséggel járó hivatalos titoktartást meg nem sértem. Isten engem úgy segéljen!"
277. §. Tárgyalás.
A tárgyalást megyegyezés szerint az egyik elnök vezeti.
A felek a tárgyaláson akár személyesen, akár képviselőik útján járhatnak el. Képviselőül ki lehet jelölni ügyvédet, vagy bármely önjogú egyháztagot. Ügyvédképviselőül lehetőleg olyan ügyvédet jelöljenek ki, aki az egyháznak tagja.
278. §. Beadványok és idézések.
Az Egyházi Fegyelmi Bizottsághoz intézett beadványokat az illeto Fegyelmi Bizottság egyházi elnökének kell beadni.
Az idézéseket annak az egyházközségnek lelkészi hivatala útján kell kézbesíteni, amelynek a területén a címzett lakik. Az átvételrol elismervényt kell venni s azt meg kell küldeni a Fegyelmi Bizottság elnökének.
III. FEJEZET.
Az Egyházi Fegyelmi Bizottságok hatásköre és illetékessége
279. §. Az Egyházközségi Fegyelmi Bizottság hatásköre.
Az Egyházközségi Fegyelmi Bizottság hatáskörébe tartozik az egyház fegyelmi bíráskodása alá nem eso olyan egyháztag elleni eljárás:
1. aki magaviseletével vagy egyes cselekedetével az egyház iránt tartozó huséget megszegi;
2. aki erkölcstelen, megbotránkoztató életet él;
3. aki az egyházközségi tagsággal járó kötelességének a teljesítését makacsul megtagadja;
4. aki az egyház belso békéjét viszálykodás, összeférhetetlenség által megbontja vagy veszélyezteti.
280. §. A 273. §-ban említett egyháztaggal szemben a lelkész igyekszik a mentő és javító szeretet által mindent elkövetni, hogy őt jobb belátásra bírja. Ebbe a fáradozásába a szükséghez képest presbitereket vagy más egyháztagokat is bevon s csak akkor viszi az ügyet a Fegyelmi Bizottság elé, ha minden fáradozása hiábavalónak bizonyult.
281. §. Az Egyházközségi Fegyelmi Bizottságot az elnökség hívja össze s a tárgyalásra megidézi az egyháztagot, aki ellen a panasz felmerült. A tárgyalás nem nyilvános.
Az Egyházközségi Fegyelmi Bizottság a 273. §. alá eső esetben megfedi az egyháztagot.
A bizottság az egyháztagot magatartásának súlyához képest legfeljebb öt évig terjedo idotartamra a választási jogtól és a megválasztás lehetoségétol megfoszthatja s a közgyuléstol való résztvételtol is eltilthatja.
Az ítélet ellen fellebbezésnek van helye az Egyházmegyei Fegyelmi Bizottsághoz. Az Egyházmegyei Fegyelmi Bizottság ítélete ellen további fellebbezésnek az Egyetemes Fegyelmi Bizottsághoz csak annyiban van helye, amennyiben a választási jogtól és a megválasztás lehetoségétol megfosztást mondott ki az ítélet.
Ha az egyháztag huzamos kifogástalan magaviseletével magábaszállásának és megjavulásának kétségtelen bizonyítékát adja, a lelkész indítványára az Egyházközségi Fegyelmi Bizottság ítélettel kimondhatja a jogeros ítélet hatályának feloldását.
282. §. Az Egyházmegyei Fegyelmi Bizottság hatásköre.
Az Egyházmegyei Fegyelmi Bizottság hatáskörebe a következo ügyek tartoznak:
1. az egyházmegyei felügyelo és az esperes kivételével az egyházmegyei és az egyházmegyéhez tartozó egyházközségi tisztviseloknek és egyébb alkalmazottaknak, valamint az egyházmegyei és az egyházközségi presbitérium tagjainak fegyelmi vétségei;
2. az egyházmegyéhez tartozó egyházközségek között felmerült vitás közigazgatási és vagyoni ügyek;
3. az egyházközségnek vagy az egyházmegyének a tisztviselo vagy más alkalmazott, úgyszintén az egyházközségi vagy egyházmegyei presbitérium tagja ellen kártérítés iránt indított kereset;
4. az egyházközség vagy egyházmegye tisztviselojének vagy más alkalmazottjának (az özvegynek vagy örökösöknek) az egyházközség, illetoleg az egyházmegye ellen a javadalmazás tekintetében indított keresete;
5. a javadalomhoz tartozó földek, épületek, lakás vagy más vagyontárgy kezelésébol, fenntartásából vagy átadásából egyrészt az egyházközség vagy egyházmegye, másrészt a javadalmas vagy örököse (özvegye) között felmerülo viták;
6. az egyházközség közigazgatási hatóságainak, szerveinek határozatai vagy intézkedései ellen beadott panaszok;
7. az egyházmegyéhez tartozó egyházközségekben megejtett választások elleni panaszok.
Az Egyházmegyei Fegyelmi Bizottság, mint fellebbezési hatóság jár el az Egyházközségi Fegyelmi Bizottságtól fellebbezett ügyekben.
283. §. Az Egyetemes Fegyelmi Bizottság hatásköre.
Az Egyetemes Fegyelmi Bizottság hatáskörebe tartoznak:
1. az egyetemes felügyelo, a püspök és az Egyetemes Fegyelmi Bizottság tagjainak a kivételével az egyházegyetem tisztviseloinek és más alkalmazottainak, valamint az egyetemes presbitérium tagjainak, úgyszintén az egyházmegyei felügyelonek és az esperesnek fegyelmi vétségei;
2. az egyházmegyék között felmerült vitás közigazgatási és vagyoni ügyek, amennyiben nem tartoznak az Egyházmegyei Fegyelmi Bizottság hatáskörébe;
3. az egyházegyetemnek az egyház egyetemi tisztviselo vagy más alkalmazott, úgyszintén az egyetemes presbitérium tagja ellen javadalmazása tekintetében indított keresete;
4. az egyházegyetem tisztviselojének vagy más alkalmazottjának (az özvegynek vagy örökösnek) az egyházegyetem ellen a javadalmazás tekintetében indított keresete;
5. a javadalmazáshoz tartozó földek, épületek, lakás vagy más vagyontárgy kezelésébol, fenntartásából vagy átadásából egyrészt az egyházegyetem, másrészt a javadalmas vagy örököse (özvegye), úgyszintén egyrészt a hivatali utód, másrészt a hivatali elod vagy örököse (özvegye), között felmerülo viták;
6. az egyházmegye és az egyházegyetem közigazgatási hatóságainak, szerveinek határozatai vagy intézkedései ellen beadott panaszok;
7. az egyházmegyei és az egyházegyetemi választások ellen beadott panaszok.
Az Egyetemes Fegyelmi Bizottság fellebbezése folytán, mint fellebbezési hatóság jár el azokban az ügyekben, amelyekben az Egyházmegyei Fegyelmi Bizottság mint elsofokú vagy mint fellebbezési hatóság jár el.
IV. FEJEZET.
Fegyelmi vétségek
284. §. Az egyház fegyelmi hatósága alá tartozó személyek.
Az egyházi fegyelmi bíráskodás alá tartoznak mindazok, akik egyházi tisztséget viselnek, vagy egyébként az egyház szolgálatában állanak, tekintet nélkül arra, hogy állásuk fizetéses-e vagy tiszteletbeli.
285. §. Egyházi vétségek.
Egyházi fegyelmi vétséget követ el az egyház fegyelmi hatósága alatt álló személy, aki:
a) az egyház hitvallásával meg nem egyezo tant hirdet;
b) hivatali kötelességét szándékosan vagy gondatlanságból megszegi, vagy hivatali kötelességének teljesítésében nagymértékben hanyag vagy rendetlen;
c) az egyházat szándékosan vagy gondatlanságból megkárosítja;
d) a hivatali hatalmával visszaél;
e) az egyház békéjét izgatással, viszály eloidézésével megzavarja vagy veszélyezteti;
f) az egyházi felsobbség törvényes rendelkezésének vagy határozatának ellenszegül, vagy ezek ellen izgat, vagy az egyházi felsobbség iránt engedetlenséget vagy tiszteletlenséget tanusít;
g) foglalkozásával, életmódjával, magaviseletével vagy akár egyes cselekedetével is az egyházi tekintélyt lealacsonyítja, vagy az állásához szükséges bizalmat megingatja, vagy állásának tekintélyét sérti vagy veszélyezteti;
h) olyan magaviseletet tanusít, amely hivatalának jellegével össze nem fér;
i)a választás megtámadására okul szolgáló cselekményt követ el;
j) az állami büntetotörvénykönyv alá eso oly cselekményt követ el, amely egyházi érdeket is sért.
Egyházi fegyelmi vétséget követ el az a lelkész és lelkészjelölt, aki a jelen törvény hatálybalépése után a 28. §. e. pontja ellenére köt házasságot, úgyszintén minden olyan fizetett egyházi tisztviselo vagy alkalmazott, aki házasságát egyházilag nem köti meg, vagy gyermekei vallására vonatkozólag az egyház kárára határoz, illetoleg rendelkezik, vagy gyermekeinek az evangélikus vallásban való nevelésére vonatkozó kötelességét megszegi.
286. §. Büntetések.
Egyházi vétsére kiszabható büntetések:
1. feddés;
2. pénzbüntetés;
3. áthelyezés;
4. elmozdítás a viselt hivataltól;
5. hivatalvesztés.
A hivatalvesztést nem lehet mellozni, ha a vétkes a 279. §. g. és h. pontjában említett életmód vagy magaviselet miatt az állásához szükséges bizalomra vagy tiszteletre méltatlan lett.
287. §. Mellékbüntetés.
Mellékbüntetést a feddésnél két évre, a pénzbüntetésnél három évre terjedo hatállyal ki lehet mondani azt is, hogy az elítélet az említett idotartam alatt nem lehet magasabb vagy elonyösebb állásba megválasztani vagy elolépetni.
Választási visszaélés (277. §. 7. pont) esetében az elítéltet mellékbüntetésképpen legfeljebb 10 évre meg lehet fosztani a választási jogtól és a megválasztás lehetoségétol.
288. §. Pénzbüntetés.
A pénzbüntetés kiszabásánál a vétség súlya mellett az elítélt kereseti és megélhetési körülményeit is figyelembe kell venni.
Fizetéses alkalmazottnál a pénzbüntetést a fizetésbol kell levonni, esetleg havi részletekben. Egy-egy havi részlet a havi fizetés egyharmadrészénél nem lehet nagyobb.
A pénzbüntetés címen befolyt összeg a püspökség közalapját illeti.
289. §. Áthelyezés.
Ha az egyházi bíróság a vétség megállapításánál meggyozodik arról, hogy az illetonek eddigi szolgálati helyén való meghagyása az egyház érdekeit veszélyezteti, a vétkest áthelyezésre ítélheti. Ezt a büntetést feddéssel vagy pénzbüntetéssel együtt, vagy ezek nélkül egymagában is kiszabhatja.
Az áthelyezés iránt a püspök intézkedik.
Ha az áthelyezést az ítélet jogerore emelkedésétol számított egy éven belül alkalom hiánya miatt nem lehet végrehajtani, az elítélt kényszernyugdíjazása iránt kell az eljárást megindítani. Ha pedig az elítéltnek nyugdíjigénye nincsen, állásából el kell bocsájtani.
A ilyen áthelyezésnél az átköltöztetési költségek az elítéltet terhelik.
290. §. Elmozdítás, hivatalvesztés.
Az elmozdítás büntetése azt jelenti, hogy az elítélt elveszti állását, tisztségét s az azzal járó címet, jelleget és anyagi javadalmazást.
A hivatalvesztés az elobbi bekezdésben meghatározott jogkövetkezményeken felül még azzal is jár, hogy akit hivatalvesztésre ítélnek, egyházi szolgálat körében többé nem lehet alkalmazni.
291. §. A fegyelmi eljárás megszüntetése.
A fegyelmi eljárást nem lehet megindítani, a megindított eljárást pedig meg kell szüntetni, ha a panaszlott az ítélet kimondása elott állásáról s az ot, valamint az utána esetleg ellátásra jogosultakat megilleto igényekrol írásbeli nyilatkozatban lemond, vagy közben elhalálozik. A lemondás a vagyoni felelosséget nem érinti.
Ha súlyos vétségrol van szó, amely eloreláthatóan hivatalvesztést von maga után, az eljárást lemondás esetében is folytatni kell; ilyen esetben is megszünteto határozattal kell befejezni az eljárást, ha utóbb hivatalvesztés kimondására nem kerül sor.
Ha az egyházi szolgálat körében újra alkalmazzák azt, aki ellen állásáról lemondás folytán a fegyelmi eljárást megszüntették, azt ellene újból haladéktalanul meg kell indítani; az elévülési idő letelte ebben az esetben az eljárást nem gátolja.
292. §. Elévülés.
Az egyházi vétség büntethetősége, annak elkövetésétől számított három év alatt évül el, ha a vétkes ez alatt az idő alatt újabb vétséget nem követ el. Az elévülést megszakítja a panasznak az illetékes egyházi hatóságnál való beadása, vagy az egyházi hatóságnak a fegyelmi vétség alatt a vétkes ellen tett intézkedése.
A fegyelmi büntetést nem lehet végrehajtani, ha a határozat jogerore emelkedésétol számított három év eltelt. Az elévülést félbeszakítja az illetékes egyházi hatóságnak a büntetés végrehajtására irányuló bármely cselekménye. A hivatalvesztés végrehajtása nem évül el.
293. §. Eljárás felfüggesztése.
Az egyházi bíróság eljárására nincs befolyással az, hogy a vétség nem csak az egyház, hanem az állami törvényekbe is ütközik.
Ha azonban az egyházi bíróság az ügy érdekében szükségesnek tartja, az eljárást minaddig függoben hagyhatja, amíg az állami bíróság jogeros határozatot nem hoz.
294. §. A fegyelmi eljárás megindítása.
A fegyelmi eljárás megindításának helye van:
a) hivatalból;
b) egyházi hatóság megkeresésére;
c) magánosok panaszára;
d) magának a tisztviselonek a kérelmére.
A felettes egyházi hatóságok kötelesek a tudomásukra jutott egyházi vétség megtorlása iránt az eljárás megindításáról gondoskodni, fennmaradván a püspöknek és az esperesnek az a joga, hogy atyailag megintse és megdorgálja azt, aki az egyház tanaitól eltávolodott, az erkölcsiség ellen vét, botrányos életet folytat, hivatali kötelességét nem teljesíti.
A kultúszminisztérium megkeresésére, az eljárást hivatalból kell megindítani.
295. §. Mind a megkeresésben, mind a panaszon, elo kell adni azokat a tényeket, amelyek miatt a fegyelmi eljárás megindítását kérik, úgyszintén a bizonyítékokat is.
A megkeresést, panaszt vagy kérelmet a panaszlott felettes hatóságánál kell beadni. Így azokra vonatkozóan, akik az Egyházmegyei Fegyelmi Bizottság elsofokú bírói hatósága alá tartoznak, az egyházmegye esperesénél, az Egyetemes Fegyelmi Bizottság bírói hatásköre alá tartozókra vonatkozólag pedig a püspöknél.
Ha a panaszt nem az illetékes hatóságnál adták be, azt hivatalból oda kell áttenni.
Ha a panasz hiányos, azt kiegészítés végett vissza kell adni. Ha pedig annyira hiányos, hogy eljárás alapjául nem alkalmas, vagy teljesen komolytalan, az illetékes Fegyelmi Bizottság elnöksége a panaszt visszautasítja. Visszautasító végzés ellen felfolyamodásnak van helye az illetékes Fegyelmi Bizottsághoz.
296. §. A panasz vagy megkeresés beérkezése után, az elnökség a panaszlottat nyilatkozattételre hívja fel; a panaszlott köteles tizenöt napon belül a kért nyilatkozat benyujtására. Indokolt esetekben ezen határidő meghosszabítható.
297. §. A nyilatkozat benyujtására kituzött határido eltelte után a Fegyelmi Bizottság elnöksége dönt a vizsgálat elrendelése, vagy a fegyelmi bizottsági eljárás megszüntetése tárgyában. Az eljárás megszüntetését elrendelo végzés ellen,a panaszos felfolyamodással élhet az illetékes Fegyelmi Bizottsághoz.
298. §. Az egyházmegyei közgyulés, valamint az egyetemes közgyulés jogában áll a hatáskörébe tartozó tisztviselok és alkalmazottak ellen fegyelmi eljárást indítani az esetben is, ha az illetékes egyházi hatóság ezt elmulasztotta volna.
299. §. A vizsgálat elrendelésérol értesíteni kell a püspököt, illetoleg az egyetemes felügyelot, aki a fegyelmi ügyben közvádlót rendel ki. Ez rendszerint az ügyben szereplo önkormányzati testület ügyésze. Ez a megbizást elfogadni s megbizóját az ügy állásáról idonként tájékoztatni köteles.
Ha a közvádló a fegyelmi eljárás megindítása után nem lát alapot fegyelmi vétség megállapítására, a panaszlott felmentését, illetoleg az eljárás megszüntetését inditványozza. A Fegyelmi Bizottság nincs kötve a közvádló indítványához.
300. §. Vizsgálat, tárgyalás.
A Fegyelmi Bizottság elnöksége a vizsgálat lefolytatásával a Fegyelmi Bizottság egyik tagját bizza meg s errol a közvádlót és a feleket értesíti.
A vizsgálóbíró feladata a tényállás felderítése. Ennek érdekében kihallgatja mind a panaszlottat, mind a panaszost, a bejelentett tanukat és szakértokat. A tanut kihallgatása elott figyelmeztetni kell, hogy vallomására köteles esküt tenni. A tanut, a szakértot meg kell esketni, hacsak az eskü mellozésére nincs ok. A szakértot a szemle vagy szakértoi vélemény nyilvánítása elott kell megesketni.
Mellozni kell a tanu megesketését, ha a felek egyike sem kívánja vagy olyan ok áll fenn, amely miatt a tanu vallomása megesketése esetében sem érdemelne hitelt.
A tanu esküje a következo: "Esküszöm az élo Istenre, hogy a hozzám intézett kérdésekre a legjobb tudásom és lelkiismeretem szerint a tiszta és teljes valóságot vallottam és semmit azokból, melyek a kérdésre tartoznak és amelyekrol tudomásom van, el nem halgattam. Isten engem úgy segéljen!"
A szakérto esküje a következo: "Esküszöm az élo Istenre, hogy a szemle tárgyát pontosan megvizsgálom és véleményemet részlehajlás nélkül, szakismeretem szerint, jó lélekkel, a valósághoz híven adom elo, Isten engem úgy segéljen!"
A vizsgálatról jegyzokönyvet kell felvenni. A jegyzokönyvben a tanu vallomását aláírja, vagy kézjegyével látja el.
301. §. A vizsgálat befejezése után a vizsgálóbíró az iratokat beterjeszti a Fegyelmi Bizottság elnökségének, az elnökség azokat indítvány tétele végett kiadja a közvádlónak, aki indítványát az elnökségnek előterjeszti. Az indítvány felett a Fegyelmi Bizottság dönt.
A Fegyelmi Bizottság az eljárást tárgyalás kituzése nélkül végzéssel megszünteti:
1. ha a panaszlott lemondása, elhalálozása vagy elévülés miatt a további eljárásnak helye nincs;
2. ha a vizsgálat adataiból megállapítható, hogy a panaszlott egyházi vétséget nemkövetett el;
3. ha a vétség elenyészo csekély súlyú és semmiféle közérdek nem kívánja az eljárás folytatását.
Ezt a végzést a panaszossal is közölni kell, aki ez ellen felfolyamodással élhet, kivéve ha azt az Egyetemes Fegyelmi Bizottság hozta.
302. §. Ha az ügy tárgyalásra kerül, annak idejét és helyét a Fegyelmi Bizottság elnöksége tuzi ki s erre az összes feleket s azok jogi képviseloit, valamint az idejében bejelentett tanukat megidézi, ha azok utazási költségét a kihallgatást indítványozó magánfél elolegezi. A vizsgálat során már kihallgatott tanukat és szakértoket rendszerint nem kell a tárgyalásra megidézni.
A tárgyalás nyilvános. Ha azonban a hallgatóság a tárgyalás menetét zavarja, vagy ha egyházi vagy más közérdek úgy kívánja, az elnök zárt tárgyalást rendelhet el. A nyilvánosság kizárása esetében is a panaszlott és a panaszos, valamint a közvádló által kijelölt két-két hallgató jelen lehet a tárgyaláson.
303. §. A tárgyalást az elnök nyitja meg, megnevezve az ügyet. A tárgyalást akkor is meg lehet tartani, ha a felek nem jelennek meg, vagy csak az egyik fél van jelen, feltéve, hogy szabályszeruen megidézték oket.
A megnyitás után az elnök felhívja a feleket, a Fegyelmi Bizottsági tagokkal és a jegyzővel szemben esetleg fennálló kizárási okok bejelentésére. Az eljárás későbbi szakában a felek kizárási indítványt már nem tehetnek, kivéve, ha nyomban valószínűsítik, hogy a kizárási okról csak utóbb szereztek tudomást. A kizárási indítvány tárgyában a Fegyelmi Bizottság zárt tanácsülésben dönt. A kifogásolt a határozat hozatalában nem vehet részt. A Fegyelmi Bizottság akkor is határozhat, ha a határozathozatalban csak három tanácstag vehet részt.
A tárgyalásról jegyzokönyvet kell felvenni.
Az ítéletben rendelkezni kell a költségekrol és az esetleges magánjogi igényekrol.
Az ítéletet indokolni kell.
304. §. Az Egyházmegyei Fegyelmi Bizottságnak az ítélete ellen mind a panaszlott és védoje, mind a közvádló fellebbezéssel élhet az ítélet kihírdetésétol számított tizenöt nap alatt.
A fellebbezést az eljárás elsofokú Fegyelmi Bizottságánál két példányban kell beadni.
V. FEJEZET.
Panasz beadása
305. §. Választás elleni panasz.
A választás vagy szavazás ellen a panaszt tizenöt nap alatt kell beadni, attól a naptól számítva, amikor az eredményt kihírdették.
A panaszt a választó, illetoleg a szavazó egyházközség illetékes espereséhez, egyházmegyei vagy egyházegyetemi választás megtámadása esetében a püspökhöz kell beadni.
306. §. Közigazgatási panasz.
Egyházi közigazgatási és vagyonügyi természetű panaszt a sérelmes rendelet, meghagyás, határozat vagy intézkedés közlésétől (kihírdetésétől, kézbesítésétől) számított tizenöt nap alatt kell beadni annál a közigazgatási hatóságnál, amely a sérelmes határozatot meghozta, vagy a sérelmes intézkedést megtette; ha testületként megszervezett közigazgatási hatóság jár el, a panaszt az elnökségnél kell letenni.
Panasznak csak jogeros közigazgatási határozat ellen van helye.
VI. FEJEZET.
Vagyoni keresetek
307. §. Az Egyházi Fegyelmi Bizottság elott keresettel lehet érvényesíteni:
1. anya- és leányegyházközségek, valamint szórványhelyek egymáshoz való viszonyából egymással szemben fennálló követeléseket;
2. egyházközségeknek vagy más egyházi önkormányzati testületeknek vagyonközösségébol vagy más közösségi jogviszonyból vagy annak megszüntetésébol egymással szemben felmerülo vagyoni követeléseket;
3. leányegyházközségnek vagy szórványnak az egyházközségbol, egyházközségnek az egyházmegyébol, egyházmegyének az egyházegyetembol és általában bármely egyházi intézetnek valamely egyházi önkormányzati testületbol kiválásával kapcsolatban felmerülo követeléseket;
4. újonnan alakuló egyházközségnek az egyházi vagyon megosztására vonatkozó követelését;
5. egyházi tisztviselonek és más egyházi alkalmazottnak vagy megbizottnak, úgyszintén ezek örökösének (özvegyének) a hivány, vagy általában a szolgálati vagy hivatali viszony alapján az egyházi önkormányzati testület vagy intézet ellen fennálló követelését, kivéve a csupán magánjogi szerzodésen alapuló jogviszonyból eredo követeléseket, amelyek a rendes világi bíróságok elé tartoznak;
6. a javadalomhoz tartozó földek, épületek, lakás vagy más vagyontárgy kezelésébol, fenntartásából vagy átadásából az egyházközségnek vagy más egyházi önkormányzati testületnek vagy intézetnek a javadalmas vagy örököse (özvegye) ellen, úgyszintén a hivatali elodnek a hivatali utód ellen és viszont a hivatali utódnak a hivatali elod ellen fennálló követelését;
7. az egyházi tisztviselo vagy más egyházi alkalmazott, vagy megbizott által hivatali kötelességének szándékos vagy gondatlan megsértésével okozott kár megtérítése iránti követelést, kivéve, ha a károsult a kárt jogorvoslattal elhárította volna és ezt szándékosan vagy gondatlanul elmulasztotta;
8. a költség megtérítése iránti követelést az ellen, aki a választás érvénytelenségében vétkes.
308. §. Elévülés.
Az elobbi paragrafusban meghatározott követelések érvényesítésére irányulókereseti jog három év alatt elévül. Az elévülés annak az évnek a végével kezdodik, amelyben a követelés jogszerint érvényesíthetové vált.
Megjegyzés:
1. A (fenti) Kánon felváltotta az 1938-beli Statútumot, és az egyház alapokmányává vált.
2. A (fenti) Kánont felváltotta a 2007. szept-i Statútum, és az lett az egyház alapokmánya.
3. A zsinat azt állítja, hogy a Statútum mellett érvényben akarja tartani a Kánont, de mivelhogy ez az állami törvényeknek, emberi jogoknak és a tul. képpeni Statútumnak ellentmond, jogilag nagyon megkérdőjelezhető.
4. A fenti szöveg nem tartalmazza a 2007 szeptemberi zsinaton a püspök által átvitt kánonmódosítást. Az elemzés és magyarázat elkészülése után az is olvasható lesz.