Törvénytelen Kánon
Az 1989-es forradalom utáni lázban, az egyházi és egyház felé irányuló eufória nagy reményteli fellobbanást idított, amely hatására az evangélikus egyház, a kerületi közgyűlésen elhatározta, hogy megújítja az alapszabályzatát, amely az akkoriban érvényben levő 1949-ben elfogadott, de egyházi berkekben 1951-es Statútumnak nevezett iromány volt.
A megfogalmazott cél az volt: le kell cserélni egy elavult, kommunista világban megalkotott egyházi alapszabályt, hogy egyházunk felsorakozzék az emberi jogokat, demokráciát, lelkiismereti szabadságot támogató elvek gyakorlói sorába.
Megkezdődtek az előkészítő munkák, megalakult a zsinat is, és megjelent Dr. Kovács László Attila munkájaként az első módosító és megbeszélés tárgyának szánt változat, amely habár statútumi funkciót, de Kánon megnevezést kapott. A megnevezés, amely zsinórmértéket jelent, habár biblikus, egyáltalán nem protestáns, Luther Márton többek között az egyházi kánon ellen szólt és a wormsi birodalmi gyűlésen megfogalmazta: ne kánonnal, vagy egyházi hatalommal, hanem a Szentírással és józan ésszel győzzék meg... Kánon nevet adni az alapszabálynak véleményem szerint olyasmi, mint pápáknak nevezni a lelkészeket, inkvizíciónak a presbitériumot stb.
Ez a 1999-ben megkezdődött alapszabály elkészítés sajnálatos módon nem látott sok letaposott utat más, világszerte, igazi szabadságban megfogalmazott alapszabályokat, a zsinati tagok nem kaptak kézbe példaként holland, svájci, különböző európai alapszabályt, hanem szakértőként nekifogtak lépéseket tenni egy olyan úton, amelyről mások már rég közzé tették a megtapasztalt tévedéseket, félrelépéseket. Ennek ellenére voltak komoly és dicséretes lépések, mint például: a zsinatban vegyen részt kiküldött minden gyülekezetből, minden gyülekezetnek legyen meg a saját alapszabálya stb. De kialakult egy csoport, amely Adorjáni Dezső Zoltán vezetésével megragadva a szavazathoz szükséges többséget, egy olyan visszarendeződést ért el, amely által nagyon sok mindenben megfogalmazható, hogy ez az új alapszabály az 1949-es Statútumnál is diktatoriálisabb, hierarchiát instauráló, centralizáló jellegű alapszabály, amely a megtévesztés érdekében még biblikus titulatúrát is hordoz, hogy lehessen a pápista kanonikus iratok szentségének sugallatát sejteni olyasmin, ami egyszerű állampolgárok vallásgyakorlati szabadságából megfogalmazott önszerveződő alapszabály. Az már csak érdekesség, hogy ennek a visszacsavarintott Kánonnak a megfogalmazója és szerkesztője nem más lett, mint Adorjáni Dezső Zoltán.
De nézzük a jogi vetületét a 2003-ban elkészült statútum-tervezetnek, amely Kánon nevet visel. Az egyház vezetősége 1999-ben felterjesztette a Kultuszminisztérium felé az új Statútum-módosító procedúra elkezdésének szándékát. Majd 2003-ban beszámol a statútum-tervezet befejezéséről, amelyből egyértelműen kiolvassuk, hogy Istennek hála, elkészült és felküldjük jóváhagyás végett az új Statútumot, Kánont... Szükséges is volt ez a felterjesztés, mert a Kultuszminisztériumon keresztül kellett mind az akkori, mind pedig a jelenlegi törvény szerint a kormányhoz elfogadásra megküldeni a mindenkori statútumot, csakhogy ezt a 2003-as Statútumot a minisztériumnál csupán iktatták és tanulmányozgatták, de sohasem nyerte el a szükséges kormány általi jóváhagyást, mint pl. az 1949-es Statútum, vagy később a 2008-as Statútum. Sőt, miután ez a nem-aprobált statútum alapján történő püspökválasztás után ismételten felküldött átiratra is csupán az a válasz jött 2004 novemberében, hogy az új statútumot (nem is említi, hogy Kánonnak hívják) iktatták a minisztériumnál, és tanulmányozás alatt van. Vagyis még akkor is csak tanulmányozták, amiután ez alapján püspököt választtattak a naiv vallásgyakorló hívőkkel...
Amikor megfogalmazódtak az első észrevételek és érdeklődések a lelkészi karban és az egyháztagok sorában, az egyházi vezetők válaszként mindig a Kultuszminisztérium 2004-es márciusi levelét lobogtatták, mintha az valamiféle elismerést adott volna a Kánonnak. Pedig abban egyértelműen az áll, hogy nem a minisztérium hagyja jóvá a statútumot, (hanem a kormány — régen Nagy Nemzetgyűlés), és az egyházak a törvény előírásainak megfelelően működnek a statútumuk alapján. Tehát nem kánon alapján, hanem statútum alapján, és a törvény előírásainak megfelelően, vagyis csakis a kormány által elfogadott statútum alapján, amelyet a törvény elfogad és jogerőre emel.
A pontot az i-re a Kultuszminisztériumhoz intézett kérdésekre kapott válaszok tették. Arra a 2008-ban feltett kérdésre, hogy melyik az evangélikus egyház érvényes statútuma többször is azt válaszolta a Kultuszminisztérium, hogy csakis az 1949-es, mert azóta nem volt jogerős, elfogadott változás. Megmagyarázhatatlan viszont, hogy 2004 augusztusában megtörtént a Kánon alapján a püspökválasztás, majd 2004 októberében rákérdez az egyház a Kultuszminisztériumra, hogy mi van a Kánon elismerésével, errefel a Kultuszminisztérium 2004 novemberében azt írja (és ez a levél minden lelkészi hivatalban megvan), hogy "tanulmány alatt áll" (pedig pont ez alapján történt a püspökválasztás). Jóval később, miután ezt a Kánont sok éven keresztül kényszerítő és megtorló szabályként erőltetik, miután a 2008-as Statútum megjelent, a Kánonról a Kultuszminisztérium azt írja, hogy a "2004 novemberében megfogalmazott átiratban megemlített statútumot a törvény soha nem ismerte el és soha nem emelte jogerőre". Ugyancsak 2008-ban, április 21-én egy minisztériumi átirat egyértelműsít: "az egyetlen Statútum, amely alapján működött a Romániai Zsinatpresbiteri Evangélikus-Lutheránus Egyház", az 588/1949-es Dekrétum által jóváhagyott Statútum, amelyet 2008 áprilisában abrogált a kormány.
Az egyházi vezetők 2008-ban más furfanghoz folyamodtak. Azt állították hivatalos levelekben, hogy a 2003-as Statútum soha nem is létezett, hanem az egyháznak "kánonja, azaz törvénygyűjteménye" van... Csak az az érdekes, hogy az egyház nem "kánon" szerint, hanem törvény által elismert statútum szerint működik, és ennek nem mondhat ellent egy kánonnak nevezett irat és semmiféle gyűjtemény sem. Pedig nálunk ez történt. Hiába írta elő az érvényben levő 1949-es Statútum, hogy van kerületi közgyűlés, hogy minden gyülekezet kiküldötteket küldhet, hogy miként kell az egyház vezetőinek elszámolni... Inkább lenyomták a Kánont az egyháztagok és lelkészek torkán, és azt használták, és ez utóbbi használatára köteleztek mindenkit. Eltörölték a kerületi közgyűlést, megszűnt az egyháztagok tájékoztatása saját püspökségről, a püspöki hivatal egy elérhetetlen többszörösen zárt falú titkok helye lett, senki nem dughatta be az orrát semmibe. A törvény által soha el nem ismert és jogerőre sosem emelt kánon alapján rendeltek el választásokat, ügyintézéseket, sőt ilyen törvénytelen kánon alapján hívták össze a zsinatot is, amely a 2008-as Statútumot megfogalmazta, és egyáltalán nem a törvény által jogerőre emelt és használatra elfogadott 1949-es Statútum alapján.
Helyesen fogalmazta meg Zelenák József (kánon által megválasztott) püspökhelyettes, hogyha a Kultuszminisztérium iratait elfogadjuk, akkor a mi egyházunkban minden törvénytelenül történt, beleértve a gyülekezeti választásokat, a püspök, zsinati tagok és kerületi tisztségviselők választását és kinevezését is. És ezt 2008 szeptember 5-én tette hat aradi és bácsfalusi gyülekezeti tag jelenlétében.
Tehetjük fel akkor a kérdést: hogyan tovább? Hiszen, törvénytelenül megválasztott zsinat által, törvénytelen kánon értelmében bármit meg lehet fogalmazni és elhatározni, de mindaz továbbra is törvénytelen marad. Sőt mindazok, akik ezekben részt vesznek törvénytelenséget követnek el, és egyszer a nevek felsorolásra kerülnek.
Bizony ideje lenne belátni minden tévedést, és visszaadni a gyülekezeteknek és egyháztagoknak a helyreállítás és törvényességbe visszahelyező intézkedéseknek a lehetőségét. Mert addig nincs törvényes képviselő semmilyen szinten, nincs törvényerejű képviselet semmilyen szinten, nincsen törvényes fegyelmi eljárás, nincsen törvényes határozat. Addig csak játszunk, és tartjuk a hiábavaló gyűléseket, mert semmilyen határozat nem jogerős. Ezt köszönhetjük a Kánonnak, és azoknak, akik a Kánon alkalmazására köteleztek és köteleznek. Csak azt nem értem, hogy ha az egyház vezetősége ennyire szerelmes a Kánonba, akkor miért nem erőltette át azt a kormányon? Miért nem harcolta ki a törvényreemelését? Miért inkább egy törvényből kiesett Kánont eröltet a gyülekezetekre és egyháztagokra?
Arad, 2008-09-10, megjelent a Kisharang 2008 szeptemberi számában.
Tóthpál Béla
Mellékletek:
Világossá akarom tenni: mindezek ellenére, egyházunk vezetősége 2008-ban letagadja, hogy valaha létezett is 2003-as statútum, amely Kánon nevet visel, és azt állítja, hogy a Kánon, az egy más jogszabály, semmi köze a statútum státuszához. Csak azt nem értem, hogy akkor miként emelkedett jogilag az 1949-es, majd a 2008-as statútum fölé? Hogyan korlátozhatta az abban megszabott és biztosított szabadságot, kerületi közgyűlésen való határozatot? Egy nap talán választ kapunk majd mindenre.
Tisztzás végett: legalább "furcsának" kell neveznünk azt az eljárást, amely szerint annak ellenére, hogy a Kormány megfogalmazta, hogy a 2008-as statútumból törölni kell az "alkotmány" elnevezését, az egyház továbbra is azt erölteti, hogy az "csupán egy alkotmány, amely alapját képezi a kánonnak" amely öt évvel azelőtt megfogalmazódott. De ebben az esetben sem vélemények, hanem a törvény ad majd értelmezési módot.