Tóthpál
Béla Epistolája Kovács Zsombornak
2009
egyik borús őszi napján
Köszöntelek
téged atyámfia az Úrban, ott, ahol vagy és ahol szádra veszed az Úr nevét, ahol
Istent tanítod, kegyelem néked és békesség Istentől, ami Atyánktól és az
Úr Jézus Krisztustól.
Eszedbe
juttatom testvérem az evangéliumot, amellyel kapcsolatosan azt tartod magadról,
hogy hirdeted is, hacsak életed nem vált más hirdetésének a rabjává, amint
hajdani, Krisztus korabeli papok és farizeusok eltévedett fajtája, akik azt
tartották magukról, hogy minden cselekedetük az isteni akaratra alapul, közben
Talmud, hagyományok és főleg egyházpolitikai és gazdasági érdekek vezették
őket.
Azért
kívánok neked saját kezemmel írni, hogy amikor fellépsz a szószékre, mérlegeld
szívedben, és egyházpolitikai status-quo-dban a törvénytelen kánont és annak
végtelen kiszolgálását minden isteni igazság felett, hadd nehezedjen életedre a
Szentlélek ereje, amely áld, de olykor fájdalmasan alakít.
Szentháromság
u. 15. vasárnap következik, Mt 6,25-34 az ige. Különösen kiemelem számodra a
33. verset, és ajánlom, hogy példamutatással tanítsd mindenkinek a családodban
és a gyülekezetedben: de keressétek előszőr az ő országát és
igazságát… nehogy eltévelyedett irányelv keresésedben esetlegesen úgy
tűnjék, mintha az isteni igazság helyett holmi kánoni praktikum emberekre
való ráerőltetésén fáradoznál.
Szentháromság
u. 16. vasárnapon is szolgálhatsz. Életeddel is példázhatod a felolvasandó
epistolát 2Tim 1,7-10-ből: “7 Mert nem a félelemnek lelkét
adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. 8 Ne
szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt, se engem, az ő foglyát,
hanem szenvedj velem együtt az evangéliumért, Isten ereje által”……..ha akarod
hozzá olvashatod a 12. verset is: „Ezért is szenvedem ezeket, de nem
szégyellem, mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy
neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra.”
De persze, nem kell mindenkinek szenvednie az igazságért. Nem kell sok
Bonhoeffer, amikor az elnyomók alatt ügyesen akár püspökké is lehet válni. És
az epistola mellett prédikálj az evangéliumról, és mondd el bátran: amit sokan
halottnak, büdösnek, rodhadtnak tartottak, annak Jézus egyszerűen azt
mondta: Lázár, jöjj ki. És tedd hozzá a Jn 12 fejezet első verseit is. Még
mielőtt fegyelmi eljárás, vagy akár az un. hivatalos bevádolás megtörtént
volna, a főpapok elhatározták, hogy Jézust megölik, sőt: „10 A
főpapok pedig elhatározták, hogy Lázárt is megölik, 11 mert a zsidók közül
sokan miatta mentek oda, és hittek Jézusban”. És bizonygasd a te életeddel,
hogy ha ott lennél a főpapok társaságában, akkor te miként cselekednél?
Ezután készülhetsz az aratási
hálaadó ünnepre. Hálát adhatsz személyes eredményeidért.
Mindazért, amit megtettél Jézus példájára, ha netalán
találkoztál Saulokkal, megmentetted őket és Pált faragtál belőlük.
Hiszen erre tanít Jézus nem? nem
pedig arra, hogy nyírd ki, aki másként gondolkozik… Az epistola segíteni fog
2Kor 9,6-15-ből: “13 Mert e szolgálat
eredményességéért dicsőítik majd az Istent, azért az engedelmességért,
amellyel Krisztus evangéliumáról vallást tesztek, és azért a
jószívűségetekért, amely irántunk és mindenki iránt megnyilvánul.”. De
teljes bátorsággal azt is elmondhatod, hogy te miként állsz hozzá a az
evangélium üzenetéhez Lk 12,13-21 alapján: “14 De ő így
válaszolt: ,,Ember, ki tett engem bíróvá vagy osztóvá köztetek?” Téged, kedves Zsombor testvér, ki tett bíróvá? Isten, vagy Kánon? Vagy földi hatalmasság?
Vagy a félelmed? Mi lakozott benned?
Gondolkozhatsz majd egy hétig, a szenthárosmág
u. 18. vasárnapig, és nézhetsz a
tükörbe, és elmondhatod te is Jézusnak, hogy neked melyik a nagyparancsolat? A kánon? Vagy tedd fel a kérdést Jézusnak, amint az írástudó is feltette, de csak azért, hogy megkísértse
őt. Prédikálj majd Mk 12,28-34-ről. És
olvasd érzéketlenül a Róm 14,17-19-t is fel a népnek,
hadd végezd korrektül a funkciódat, anélkül, hogy meg kellene azt élned: “17 Hiszen az Isten országa
nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és a Szentlélekben való öröm; 18 mert
aki ebben szolgál Krisztusnak, az kedves az Isten előtt, és megbízható az
emberek előtt.”
Szentháromság u. 19. vasárnap Mk 2,1-12 kerül sorra. Azt
olvassuk, hogy semmilyen emberi törvényt, etikát nem tartottak be a
tanítványok, ha kellett, akár a ház tetejét is megbontották, hogy a bénát
leeresszék Jézushoz. Nem a kánon szabályait kellett volna ott
betartani? És micsoda megbotránkoztatás és istenkáromlás folyt ott:
Jézus nem tartotta be a kánont! Megbocsátotta a bűnöket.
Mit szólsz hozzá? Jézus mit szólt
volna helyettem a fegyelmi bizottság előtt? És
mit szólt vólna helyetted, mint szinhedriumi tag? És mit szólt volna az aradi gyülekezethez? És mit szólt volna bármelyik
kivégző osztaghoz, amelynek tagjai teljes őszinteséggel vallják: én
csak engedelmeskedem a kánonnak és a püspöknek… Segíthet majd az epistola is Ef
4,22-32-ből: “25 Ezért tehát vessétek le a
hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai
vagyunk egymásnak.”
Majd következik a szentháromság u. 20. vasárnap.Az epistola keményen figyelmeztet 1Thessz
4,1-8-ból: “6
és hogy senki túlkapásra ne vetemedjék, és ne csalja meg testvérét semmiféle
ügyben. Mert bosszút áll az Úr mindezekért, ahogyan már előbb megmondtuk
nektek, és bizonyságot is tettünk róla. 7 Mert nem tisztátalanságra hívott el
minket az Isten, hanem megszentelődésre. 8 Aki tehát ezt megveti, az nem
embert vet meg, hanem az Istent, aki Szentlelkét is reátok árasztja.” De lehet
egyszerűsíteni is a Mk 10,2-16 szerint: “15 Bizony, mondom néktek: aki nem
úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be
abba.” Bizonyára azok betartották a kánont. Kérdezd meg a gyermekedet, hogy ha választania kell Jézus és a kánon
között, mit tenne? Vajon miért szereti Jézus jobban a
kisgyermekeket?
Szentháromság u. 21. vasárnap elsősorban ismét az epistolára utalok: Ef
6,10-17-ből: “10 Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas
erejében. 11 Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az
ördög mesterkedéseivel szemben. 12 Mert a mi harcunk nem test és vér ellen
folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság
lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. 13 Éppen ezért vegyétek fel
az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent
leküzdve megállhassatok.” Mit szólsz jó volt hallani az igét a gyülekezeti
tagok szájából? Nem bírtatok ki, csupán 8 fejezetet?
Téged mire tanítottak, mivel harcolj, kánonnal? Legyen a te
hited szerint! Én továbbra is bíztatom az embereket
igeolvasásra, imádságra, az istentiszteletek hadd legyenek a gyülekezeti tagok
közös üónneplése. Te majd prédikálj a kánonról és a fegyelmi
bizottságról. Ahol a kincsed, ott a lelked is. Majd olvasd fel szépen a
Mt 5,38-48-at és idézd hozzá a kánon paragrafusait,
hogy lelkipásztori szolgálatod hiteles legyen.
Ezután készülünk az utolsó
vasárnapokra: harmadvég vasárnap… Szólhatsz Lk 17,20-24
alapján: “23
Ha ezt mondják majd nektek: Íme, ott, vagy íme, itt van, ne menjetek oda, és ne
fussatok utána!”. Te majd mondjad, hogy a kánonban van az üdvöség ereje, egyházunk célja, hivatásod vezérfonala. Nyugodt és tiszta lelkiismerettel, hiszen betöltöd teljes
életeddel.
Utolsó előtti vasárnap Daragus Endrével
idézheted: a juhok azok, akik, fizetnek, a románok pedig a kecskék. Az egyház
célja: a gyapjat levágni, a kecskéket megfejni, kánont állítani nekik, hogy
értsék meg Isten akaratát, a kecskéknek pedig felolvasni a predestinációt: “41 ,,Akkor
szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az
ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre.”. Elvégre ez a hivatalos belmissziói előadó kánon alapján
megfogalmazott életfelfogása.
És jön a halottak vasárnapja is, az
egyházi év utolsó vasárnapja. Temetéseken is használhatod az igét és
hirdetheted Jn 5,24-29 alapján kellő
aktualizálással: Bizony,
bizony, mondom néktek: aki hallja az én kánonomat, és hisz abban, aki elküldött
engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a
halálból az életbe. Amint Mátyás úr sem ment ítéletre, mert a rigai
tanulmányait a kánon betűje a tökéletesség színtjére emelte. Szép kis
társaságba keveredtél. És ilyen a jó pap, szinhedriumi elöljáró, farizeusi végrehajtó, akár az
inkvizíciós hóhér, aki megszabadítja a szenvedő lelket a test
elhordozásának a nehéz terhétől. De aki a kánont nem
tiszteli, azzal mi lesz? Szerinted? Jézus szerint? Luther szerint?
De majdnem kifelejtettem egy fontos eseményt:
reformáció ünnepe : )
Szeretném hallani a prédikációdat a
boldogmondásokkal kapcsolatban. Elmondod azt
is, hogy boldog-e az, akit a kánon üldöz? És hogy mennyire boldog az, aki kánonnal üldözi azt, aki igét hirdet?
De tudod mit, inkább ne is tarts reformációi
istentiszteletet. Találd ki azt, hogy úgysem jönnének
az emberek, nem is olyan fontos a téma. Így legalább
hirdetheted a kánon igazságát és szentségének betartatását lelkiismeretfurdalás nélkül.
Zsombor testvér! Mit csináltál? Hogyan süllyedtél ide?
Te valamikor a kolozsvári színházban fiatal
teológusként szívből szavaltad:
Mintha újra hallanók a pusztán
A lázadt ember vad keserveit,
Gyilkos testvér botja zuhanását,
S az első árvák sírbeszédeit,
A keselynek szárnya csattogását,
Prometheusz halhatatlan kínját.
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot;
Szív és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Imádkozom érted!